Négy-öt év múlva készülhet el az új komáromi híd

2012. október 03. 08:24

Szijjártó Péter szerint 2016-17 már reális időpont arra, hogy közlekedni lehessen a Komárom és Révkomárom közötti új Duna-hídon, amelynek megépítését fele-fel arányban finanszírozza a szlovák és a magyar állam.

2012. október 03. 08:24

A Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára szerint 2016-17 már reális időpont arra, hogy közlekedni lehessen a Komárom és Révkomárom közötti új Duna-hídon, amelynek megépítéséről kedden írt alá közös nyilatkozatot Orbán Viktor magyar és Robert Fico szlovák kormányfő Pilisszentkereszten. Szijjártó Péter ezt szerdán az M1 Ma reggel című műsorában mondta, közölve, hogy a hidat egyenlő arányban, közösen finanszírozza a két ország, a hídhoz vezető utakat és a saját ország területén szükséges infrastrukturális fejlesztéseket pedig ki-ki maga állja. Mindemellett az Ipoly-hidak programját is folytatják – tette hozzá.

A keddi pilisszentkereszti találkozón a közúti közlekedési kapcsolatok fejlesztéséről is megállapodott Orbán Viktor és Robert Fico. Ezzel kapcsolatban az államtitkár közölte: a magyar fél úgy látja, 2014-ig 16 új határátkelőhely létesülhet Magyarország és Szlovákia között, három átkelő pedig megújulhat. Így sok kistérség élete válik majd könnyebbé – jegyezte meg.

Szijjártó Péter szerint az új típusú magyar-szlovák politikai kapcsolatok nem olyanok, mint például a szocialista kormányok idején, hogy „a Duna két oldaláról ordibáltak át egymásnak”, hanem teljesen normális, ésszerű a párbeszéd a két miniszterelnök között.

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
birkakaka
2012. október 03. 09:08
Könnyebb lesz átgyalogolni a félelmetes hadseregünknek majd és visszafoglalni az elvett területeinket mint át úszni.Hajrá.Amig bűnös nemzet vagyunk addig ők meg ócska hazátlan területrablók!
bunko_jobbos
2012. október 03. 09:05
Ez a lényeg a hírben: "2014-ig 16 új határátkelőhely létesülhet" A többi csak rizsa. Magyarország, pontosabban a magyarok újraegyesítése a cél.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!