Külügyminisztérium: Magyarország nem adott el fegyvereket Szíriába

2012. november 06. 20:52

Magyarországról nem kerülhettek fegyverek Törökországon keresztül Szíriába – közölte a Külügyminisztérium (KüM) és a Honvédelmi Minisztérium (HM) kedden az MTI-vel.

2012. november 06. 20:52

A két tárca az MSZP keddi közleményére reagálva azt írta: Magyarország a szíriai válsággal kapcsolatban határozottan kiáll minden fórumon az erőszak mielőbbi beszüntetése mellett. Magyarország támogatja az ENSZ és az Arab Liga közös megbízottjának, Lahdar Brahiminek a tevékenységét, amelynek célja a vérontás megállítása és a békés rendezés elérése Szíriában.

„Aggasztónak tartjuk, hogy ha nem sikerül megakadályozni a konfliktus elmélyülését, akkor az a szomszédos országok, az egész térség stabilitását is veszélyeztetheti” – fűzték hozzá.

Iváncsik Imre, a parlament honvédelmi bizottságának szocialista alelnöke az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írta, a Rosszija 24 orosz állami hírtelevízióból „megdöbbenéssel értesültek” arról, hogy magyar cégek is érintettek lehetnek a szír ellenzék felfegyverzésében.

A Rosszija 24 orosz állami hírtelevízió hétfői riportjában egy egyiptomi üzletember állítása szerint bolgár és magyar cégek török vállalatoknak adnak el fegyvereket, amelyeket azok egyebek mellett a szíriai ellenzéki hadseregnek továbbítanak.

A honvédelmi tárca szerint az utóbbi két évben Magyarországról Törökországba egyetlen alkalommal exportáltak engedéllyel fegyvert, akkor vadászfegyvereket küldtek vissza a garanciális javításuk után.

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
next mindig élni fog
2012. november 06. 22:21
Remélem, hogy baltát sem!:) Hm!
kjkj945
2012. november 06. 21:15
http://hu.wikipedia.org/wiki/A_Magyar_Honv%C3%A9ds%C3%A9g_fegyverzete ebből mit?
kjkj945
2012. november 06. 21:15
http://hu.wikipedia.org/wiki/A_Magyar_Honv%C3%A9ds%C3%A9g_fegyverzete ebből mit?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!