Magyarországi roma telepekről írt a Neue Zürcher Zeitung

2012. november 06. 09:21

A svájci lap tudósítása szerint bűnözés és munkanélküliség jellemzi a Magyarország észak-keleti részeiben lévő roma telepeket.

2012. november 06. 09:21

Bűnözés és munkanélküliség jellemzi a Magyarország észak-keleti részeiben lévő roma telepeket – írta meg a Neue Zürcher Zeitung. Melegh Károly, Vilmány polgármestere szerint a kormány nem törődik a településsel, és talán azt sem tudja, hogy a község Magyarországon, Szlovákiában vagy éppen már Ukrajnában van. A svájci lap rámutatott: az 1400 fős település a szlovák határtól 12 kilométerre fekszik, és egyike a Magyarország legszegényebb régióját képező 24 falunak. A település fele roma származású, igaz a 14 év alattiaknál ez az arány 80-90 százalék. Ezek az adatok riasztóan hatnak a falu többi lakójára, és már sokan el is hagyták Vilmányt.

A riportban megszólaló polgármester elmondása szerint a folyóvíz bevezetése épp oly ritka a településen, mint a szennyvízrendszer kiépítése, és hozzáteszi, hogy a 2002-ben még 50 százalékos munkanélküliség mára 80 százalékra rúg. A településnek nincsen pénze fűtésre és a közvilágítást is kikapcsolták. Melegh beszámolt arról is, hogy a településen virágzik a bűnözés, elsősorban a pénzbehajtás. A romák rendszeresen megtagadják adófizetési kötelezettségüket, ami miatt üres a település kasszája – idézi a Médianéző a Neue Zürcher Zeitung beszámolóját.

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
thymian
2012. november 06. 21:25
A cikk sokkal átfogóbb, mint amit itt lehoztak. Arról is szól, hogy a pártoknak csak addig fontosak ezek a kistelepülések amíg a szavazatokért hajtanak. Ír a megélhetési gyerekszülésről, az idősek elmeneküléséről, az uzsorás cigányokról, hogy a polgármestert is megfenyegetik, a szocpollal való visszaélésekről. Hozzászólásban reagálnak, hogy lehet az, hogy 11 éves lánygyerek szül és nincs jogi következménye? És tényleg, kedves polgármester úr, hogy lehet? Helyi szinten is lehetne sok mindent tenni, nem mindig a fentre várni, lásd Érpatakot.
kjkj945
2012. november 06. 11:17
Már mesmeg a nezzizi a hazaárulók vauvaura ugat bele az országunk belügyeibe!! Főként ugy, hogy nem is tagja az unnijónak!!!
magnamater
2012. november 06. 10:49
Arról nem ír a zürichi újság, az ország elszegényedéséhez Svájc is hozzájárult a fertelmes banki trükkjeivel.
kukagyerek
2012. november 06. 10:27
"A svájci lap tudósítása szerint bűnözés és munkanélküliség jellemzi a Magyarország észak-keleti részeiben lévő roma telepeket." Ha, ezt egy svájci liberális lap írja, megkérdőjelezhetetlen tény, ha a Jobbik mondja, "durva rasszista kirohanás".
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!