Nem bűncselekmény Szalait obszcén módon kritizálni

2012. november 22. 14:02

A Budapesti V. és XIII. kerületi Ügyészség megszüntette azt a büntetőeljárást, amit az NMHH feljelentése nyomán a hatóság létrejötte és tevékenysége miatt tiltakozó blogger ellen indítottak. A blogger Szalai Annamária arcát szándékosan trágár módon erotikus tartalmú fényképekre montírozta.

2012. november 22. 14:02

2010 szeptemberében a Tilos Rádió leadta Ice-T amerikai rapper It’s on című számát. December elején az NMHH a kiskorúak védelmében és a számban angolul elhangzó csúnya szavak miatt meglehetősen hipokrita, tanárnénis felszólítást küldött a rádiónak – írta közleményében a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ), amely akkor a Tilos Rádióval válaszolt.

December végén egy blogger tiltakozásul, szándékosan trágár módon az NMHH elnökének „internetről legyűjtött fényképeit erotikus tartalmú fényképekre montírozta” (idézet az ügyészség határozatából) és az általa Szalai Annamária nevének felhasználásával regisztrált honlapokra feltöltötte. Erre az NMHH a bloggert feljelentette, a rendőrség pedig különleges személyes adattal visszaélés miatt kezdett el nyomozni.

A blogger védelmét a TASZ biztosította, a büntetőeljárást végül az ügyészség a héten megszüntette. Az indokolás szerint a képek külső szemlélő számára is nyilvánvalóan montírozottak, ezek alapján egyértelmű, hogy azok nem a közszereplő szexuális szokásaira vonatkozó személyes adatokat tartalmaznak. A képeken politikai jellegű tiltakozás olvasható, az alkotó internetes karikatúrának (ún. mém) szánta azokat – áll a közleményben.

A TASZ leszögezi: a Társaság évek óta következetesen képviseli, hogy a közszereplő neve és képmása nem lehet más, mint közérdekből nyilvános adat – ebből pedig az következik, hogy a személyes adattal visszaélés bűncselekményét a blogger fogalmilag nem is követhette el. Ezt helyesen bontja ki az ügyészség is, s minthogy Szalai Annamária a kihallgatása során kifejezetten úgy nyilatkozott, hogy nem kíván becsületsértés miatt feljelentést tenni, az eljárást is megszüntette.

„Az ügyészségi határozat előremutató és nagy kár, hogy fontos megállapításait egy meggyanúsított blogger ügye kapcsán kell olvasnunk azok után, hogy az NMHH ízlés-cenzúrásdit játszott egy rap-szám miatt”
– mondta Fazekas Tamás, a TASZ ügyvédje.

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
MakkA
2012. november 23. 14:52
„Az ügyészségi határozat előremutató és nagy kár, hogy fontos megállapításait egy meggyanúsított blogger ügye kapcsán kell olvasnunk azok után, hogy az NMHH ízlés-cenzúrásdit játszott egy rap-szám miatt” – mondta Fazekas Tamás, a TASZ ügyvédje. Mondjuk egy ismert német nevű, Lengyelországban található már nem üzemelő tábor kapujára montíroznák a Wellness-hotel feliratot, akor is ezt mondaná? Vagy a siratófal előtt egy disznó kipában? m.a.
pic
2012. november 23. 11:35
Arra lennék kíváncsi,ha Szalai egy nagy büdös ló...-t a szájában tartó képet tett volna közzé bárhol a bloggerről és ezért bíróság elé citálják, a TASZ kit képviselt volna. "Természetesen" a bloggert, merthogy az nem közszereplő. De kérdem én biztos jól van az, hogy aki közszereplő annak el kell tűrnie mindent? A közszereplő többnyire a közért dolgozó ember. Sértegetni ne lehessen senkit !! Egyébjént is, aki a közszereplőkkel szembeni kritikáját csak silány módon obszcén eszközökkel tudja kifejezni, az jobb, ha nem kritizál, mert magáról, illetve saját alacsony szellemi színvonaláról állít ki szegénységi bizonyítványt. Az okos embernek nem kell pótszer ahhoz, hogy kritikus véleményét kellő nyomatákkal előadhassa.
Ciki
2012. november 23. 00:30
A bíróság csak megerősítette, van az a pénz, amiért bárkiből kurva lehet! Aki meg kurvának áll, az viselje el, ha b...ogatják!
*ufó*
2012. november 23. 00:30
hogy is szokták mondani ? úriasszony lenyeli, és nem köpi ki :) nos, a tanulságokat mindenki levonhatja :)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!