EMNP: Összenő, ami összetartozik

2013. január 17. 14:49

Az Erdélyi Magyar Néppárt szerint az RMDSZ nyíltan felvállalta baloldali kötődését azzal, hogy MSZP-vel „egymásra találtak”.

2013. január 17. 14:49

Az EMNP közleménye szerint az MSZP vezetőinek kolozsvári látogatása, valamint a Táncsics Alapítvány és a Kós Károly Akadémia Alapítvány közötti szerződés nagy mértékben hozzájárul ahhoz, hogy „az RMDSZ-t jóhiszeműen támogató erdélyi magyar választópolgárok végre egyértelműen lássák, hogy mire fordítja a szövetség a tőlük kapott bizalmat”. A párt hangsúlyozta: az RMDSZ azokkal vállalt nyílt közösséget, akik a 2004. december 5-i magyarországi népszavazás előtt a szomszédos országokba szakadt magyarok kettős állampolgársága ellen kampányoltak.

A történtek után az is joggal merülhet fel az RMDSZ-re szavazó magyarokban, hogy a szövetség maradhat-e az Európai Néppárt tagja, vagy nem lenne-e tisztességesebb, ha az európai szocialistákat is tömörítő Szocialista Internacionáléban kérne helyet magának” – áll a Toró T. Tibor pártelnök által jegyzett „Összenő, ami összetartozik” című közleményben. Az EMNP azt is közölte: fenntartásokkal kezeli az MSZP-nek az erdélyi magyarokkal szemben „hirtelen támadt rokonszenvét”. „Nem tartjuk hihetőnek, hogy két évtizednyi teljes közömbösség, sőt, ellenséges viszonyulás után a nem is olyan régen még +23 millió román munkavállalóval+ riogató MSZP őszintén, hátsó szándékoktól mentesen +közeledik+ az erdélyi magyarokhoz” – áll az EMNP közleményében.

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zsana
2013. január 17. 22:30
Az EMNP pedig nyiltan felvállalja, hogy Fidesznyik
liberálzöld.
2013. január 17. 16:26
"Összenő, ami összetartozik" Igen! A magyar a magyarral. Hiába igyekeznek megosztani az idegenszívűek!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!