Giró-Szász: Nincs jelentősége a nyertes visszalépésének az e-útdíj szempontjából

2013. január 21. 08:39

Nincs érdemi befolyással az elektronikus útdíjszedési rendszer idei hazai bevezetésére az, hogy visszalépett az elektronikusútdíj-tendertől a nyertes Getronics – mondta Giró-Szász András hétfőn a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

2013. január 21. 08:39

Giró-Szász András elmondta: a miniszterelnök és a szaktárca világossá tette, hogy a közbeszerzést elnyert cég nem tudott megfelelni bizonyos feltételeknek, nem tudta a határidőket garantálni.

Ugyanakkor azt is világossá tették, hogy ez érdemben nem lesz befolyással arra, hogy az elektronikus útdíj beinduljon Magyarországon 2013-ban” – fogalmazott a kormányszóvivő. Hozzátette: ez egy olyan részletkérdés, amelyet a szaktárca állítása alapján át lehet hidalni.

Az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. szombaton közölte, hogy a Getronics Magyarország Kft. mint az elektronikus útdíjszedési rendszer teljes körű bevezetésére és megvalósítására kiírt tender nyertes ajánlattevője január 18-án nyilatkozatban értesítette az ÁAK Zrt.-t a visszalépéséről.

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
HattoryHanzo
2013. január 21. 11:21
Valóban nincs érdemi befolyása az elektronikus útdíj magyarországi beindulására az eseményeknek. Se így, se úgy nem fog befolyni egy büdös fillér sem.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!