WSJ: Skizofrén az Orbán-kormány

2013. január 11. 09:18

A Wall Street Journal beszámolt arról, hogy Matolcsy György szerint hiba volt a 2002 és 2010 között folytatott „erős forint politikája”. Az amerikai üzleti lap másik cikke szerint az Orbán-kormány skizofrénnek bizonyult az egykulcsos adó tekintetében.

2013. január 11. 09:18

A Wall Street Journal cikke szerint jelentősen gyengült a magyar forint csütörtökön, amelyet egy kormányzati tisztviselő megjegyzései váltottak ki, miszerint egy gyengébb valuta jobban támogatná az akadozó gazdaságot. A lap kitért arra, hogy a recesszió által sújtott Magyarország még nem kötötte meg a hitelmegállapodást a Nemzetközi Valutaalappal.

Az írás megemlítette, hogy Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter – aki nagy esélyese a jegybankelnöki pozíciónak – közölte, hogy hiba volt a 2002 és 2010 között folytatott „erős forint politikája”. Néhány piaci elemző szerint ez arra enged következtetni, hogy az új jegybankelnök alatt gyengébb lesz a forint.

A Wall Street Journal egykulcsos adó kelet-közép európai helyzetét tárgyaló másik írása kitért Magyarországra is. A cikk szerint Orbán Viktor kormánya „skizofrénnek” bizonyult az egykulcsos adó érdemei kapcsán: egyfelől fontos értékként kezelte az egykulcsos adózás elvét, ugyanakkor arra törekedett, hogy a költségvetési hiányt a gazdaság bizonyos részeire kivetett egyszeri, célirányos, és rövid távú adókkal csökkentse – idézi a gazdasági lapot a Médianéző.

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
grimpic
2013. január 11. 18:19
Ó, hát ezek a közelgő jegybank elnök váltás miatt visonganak. Fognak még jobban is, csak figyeljetek oda.
impertinent
2013. január 11. 10:51
Egyáltalán nem öröm ezeket olvasni.De a realitások és az ország tragikus állapota azopkat igazolja , akik azt állítják, Magyarország tévúton jár, és ezért a két ideológus a felelős, mint ahogy az elmúlt időszak ostoba döntéseiért az előző kormány.Ennyi bakit nincs ország aki kibírna.Mi sem.
balint60
2013. január 11. 10:01
Én egy perig sem vonom kétségbe OV és MGy jóakaratét. Azt is értékelem, ha egy politikus -különösen válságos időkben- nem ragaszkodik a "járt utat járatlannal fel ne adj" elvhez, hanem új utakat próbál kitaposni. Ezért egyetértettem OV 2010. őszi párizsi nyilatkozatával: "mivel eddig senki sem csinált hasonló gazdaságpolitikát, ezért most nem lehet egészen pontosan tudni, hogy mi lesz ennek a gazdasági kísérletnek az eredménye: bukás vagy siker, de a kormány mindent megtesz a siker érdekében". Tiszta beszéd. Csaknem három év recessziót eredményező és legjobb esetben is stagflációval kecsegtető kormányzás után azonban be kellene látni: a gazdasági kísérlet kudarcot mondott, váltani kell, amíg nem késő.
pierre bayle
2013. január 11. 09:43
Nem skizofrén: kretén.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!