„Alternatív köcsög” és „liberó buzigyerek” – így listáz a HÖK

2013. február 19. 10:14

Az ELTE BTK hallgatói önkormányzata szoros kapcsolatban áll a Jobbikkal, és évekig listázták az új hallgatókat azok személyiségjegyei alapján – írja az atv.hu.

2013. február 19. 10:14

Az ELTE BTK HÖK elnökei az utóbbi években mind a Jobbik tagjai voltak – írja az Atv.hu, utalva ezzel többek között Szávay Istvánra és a legutóbb az „egyetemfoglalók” és az őket támogató előadók tevékenységét a rektornál elítélő Garbai Ádámra is.

A Jobbik jelenléte nem csak a bölcsészkaron, hanem az ELTE ÁJK hallgatói önkormányzatában, a kollégiumi férőhelyekről döntő Kollégiumi HÖK-ben (KolHÖK) is jelentősnek tekinthető – írják. Ugyanakkor kérdésükre Fábri György rektorhelyettes kijelentette, hogy a hallgatói önkormányzatoknál sem megengedhető a pártpolitikai tevékenység, és ennek kiderülése eljárást vonhat maga után.

Az atv.hu viszont úgy tudja, az ELTE BTK HÖK egyúttal Jobbik-bázisként is szolgált az utóbbi időkben, és HÖK-irodákat használták szórólapok és a Hazai Pálya című kiadvány terjesztéséhez. Dokumentumok alapján pedig a HÖK 2007 óta egyéni személyiségjegyek alapján listázta az ELTE BTK új hallgatóit – azokat, akik részt vettek az általuk szervezett gólyatáborokban.

A listát készítők a gólyák Facebook- és iWiW-adatlapja alapján rövid jellemzéseket írtak a hallgatókról: ezek közt olyan megjegyzések is szerepelnek, mint „koliba nem vesszük fel”, „szerintem cigó”, „csúnya zsidó feje van”, „ribanc liba” vagy „kis liberó buzigyerek”. Pozitív jellemzések is találhatóak: „egészséges világlátású klassz csaj”, „pistának jó lesz:)”, vagy éppen a „rendes néptáncos katolikus lány”. A portál értesülései szerint külön rovatban listázták a pártpreferenciákat és a vélt vagy valós zsidó származást is.

A lista egyik készítőjeként Silhavy Máté van feltüntetve, aki 2009-ben az ELTE BTK HÖK alelnöke volt, egyébként pedig a Jobbik tagja. Ő a honlapnak azt állította, hogy a HÖK adatbázisába „bárki beleírhatott”, és 150-200 diák is hozzáférhetett ahhoz. A KolHÖK 2007-2008 közötti elnöke, Ribling Tamás tagadta, Garbai Ádám ugyanakkor elismerte a gólyákról készített listák tényét. Garbai kijelentette, hogy a megjegyzésekkel ellátott listák „hamisítványok lehetnek”, és tagadta, hogy kapcsolatban állna a Jobbikkal. Az ELTE rektorhelyettese pedig kijelentette, hogy ha ilyen listázás valóban történt, „az rendőrségi ügy”. 

Összesen 149 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Soma
2013. február 23. 13:06
Ki le nem tojja, hogyan listának? A mai trendeknek ez tökéletes megfelel, a lányok még viháncolnak is hozzá.
cyber woman
2013. február 19. 19:22
Na, megint a jellegzetes Zsobbikos tahóság és arrogancia, rosszabb, mint a Fidesz. Miért is nem vagyok meglepve ??? Na, ebből is látszik, hogy a listázgatás ennél a gittegyletnél korántsem Gyöngyösi Heil Marci-val kezdődött el:S
envoler
2013. február 19. 18:05
Á, a Jobbik igazi lekváralakulat, listázós fontoskodók hordája...csak lopják a napot meg az adófizetők pénzét,fölöslegesek...mit értenek ezek egy ország vezetéséhez?
Fény999
2013. február 19. 17:08
Ez az egész egy szégyen, hogy az egész jobbik ilyen alsó szinten van, és lejáratja az országot szinte minden nap! Elég érdekes ez a HÖK, ha ilyen könnyen kiszivárognak ilyen infók! Szégyen! Le a Jobbikkal!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!