Bajnai: Az új kormánynak kemény alkut kell kötnie a bankokkal

2013. február 20. 12:33

Bajnai Gordon szerint az új kormánynak 2014-ben kemény alkut kell kötnie a bankokkal, amely a bankadó csökkentésének feltételéül szabja a hitelezés növelését. A Haza és Haladás Egyesület elnöke újságíróknak arról is beszélt, bevételnövekedést vár az általuk javasolt szja-átalakítástól, amely azonban például a minimálbéreseknek 8-10 ezer forint nyereséget jelentene.

2013. február 20. 12:33

Bajnai Gordon volt miniszterelnök szerdán egy sajtóbeszélgetésen ismertette a napokban bemutatott adó- és gazdaságpolitikai javaslataik részleteit. Elmondta: körülbelül 300 ezer ember személyijövedelemadó-terheit növelnék – a leggazdagabb 8-10 százalékét –, ugyanakkor a kétkulcsos adórendszer és az adójóváírás visszaállítása révén 4 millió embernek kevesebb adót kellene fizetni. Hangsúlyozta azonban, az szja-átalakítást úgy hajtanák végre, hogy pozitív legyen a szaldója. Bajnai Gordon kiemelte, nem akarnak visszatérni ahhoz a 2009 előtti, hibás gyakorlathoz, amely már az átlagbéreket is a nagyobb adókulccsal sújtotta. Javaslatuk alapján a második kulcs sem lenne magasabb a kisebbik másfélszeresénél. Ezt úgy indokolta, hogy az átlagnál jobban keresőket sem szabad „agyonadóztatni”.

Bajnai kifejtette: az adójóváírás újbóli bevezetése havi 8-10 ezer forinttal növelné a nettó minimálbér értékét. Ugyanakkor nem helyesli, ha bárki mentesül az adófizetési kötelezettség alól, ezért nem akarják visszaállítani a minimálbér adómentességét, azaz nem nulláról indulna az adójóváírás. Az adókulcsok meghatározását korainak tartotta. Az Együtt 2014 társalapítója arról is beszélt, hogy 2014 után az új kormánynak átfogó megállapodást kell kötnie a gazdasági célokról a munkaadókkal és a munkavállalókkal. Fontosnak tartja továbbá, hogy a hitelezés újraindítása érdekében megegyezzenek a bankokkal. Szerinte olyan „kemény alkura” lesz szükség, amely a hitelállomány növeléséhez köti a bankadó csökkentését. Hozzátette: a napokban a kabinet is előállt ilyen javaslattal, amit helyesnek tart, de szerinte annak teljesülése kérdéses, mivel az Orbán-kormányba vetett bizalom már elfogyott.

Kérdésre válaszolva hozzáfűzte, „morálisan és funkcionálisan” is rendkívül károsnak tartja a ciklus során bevezetett különadókat. Azonban – jegyezte meg – az új kormány nem döntheti össze a költségvetési egyensúlyt azzal, hogy feltétel nélkül, azonnal megszünteti őket. Bajnai Gordon elmondta, a bankokkal megoldást kell találni a devizahitelesek problémáira is. Ugyanis – fűzte hozzá –, a kormány 170 ezer, a jobb módúak közé tartozó adóst kimentett ugyan, a többieket viszont nehezebb helyzetbe sodorta, így „a bomba tovább ketyeg”. Kitért arra is, korainak tartja megnevezni az euró bevezetésének céldátumát, de úgy látja, hogy 2018-ra teljesíteni kell ennek feltételeit. A volt kormányfő végezetül elmondta, arra számít, nyárra lesz jól megítélhető az Együtt 2014 támogatottsága. Véleménye szerint ugyanis a párttá szerveződés előtti felmérések nem adnak valós képet arról.

Összesen 71 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Felebarát
2013. február 20. 14:28
azt kértétek ne legyen újra szociális kormány, ehhez képest rezsi csökkentés, nyugdíj emelés, majd pedagógus fizetés növelés...persze jó dolgok, de nem hitelből...mert ugye abból megy ez is, Medgyessy is ezt csinálta... miért nem lehet vállakozói oldalról megközeliteni a dolgokat, ha kisebb a terhe többet tud befektetni és adni is, olcsóbb a fuvarozás és csökkenek az árak..idealista állaspont... amúgy meg tele van a tököm a mollal, mert megitn emelik a benzint poénra, lehetne végre egy ellenlábasa, csak egy kcisit letörni az árakat, emelkedik most az olaj ára, vagy brahiból a költségvetésnek emelnek árat, esmét
kuwiq
2013. február 20. 14:08
mno, 5:45 http://mno.hu/magyar_nemzet_gazdasagi_hirei/tavasz-vegere-megegyezes-a-bankokkal-1140024 "Új egyezség látszik körvonalazódni a bankok és a kormány között. A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy a kereskedelmi pénzintézetek egy része már jelezte, hogy nyitott a megállapodásra. Amennyiben a tárgyalások zökkenőmentesen zajlanak, várhatóan tavasz végére eredménnyel zárulhatnak az egyeztetések."
Ludas Mutyi
2013. február 20. 13:56
http://www.civishir.hu/hajdu-bihari-hirek/hozzaferheto-a-neten-a-hajdu-bet-8222igaz-tortenete8221/0117120441
ördöngös pepecselés
2013. február 20. 13:56
"Hangsúlyozta azonban, az szja-átalakítást úgy hajtanák végre, hogy pozitív legyen a szaldója" oszt kinek a szempontjából libás? nyilván az emberek veszítenének mert te nem tolnád felelőtlenül ki a pénzt a költségvetésből, vagy nem? kamu az egész duma minden konkrétum és felelősség nélkül
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!