Bizalomra építené a gazdaságpolitikát Bajnai

2013. február 18. 17:23

A bizalom a gazdaságnak azt jelenti, amit a remény az emberek számára – ezzel vezette fel Bajnai Gordon korábbi miniszterelnök a Haza és Haladás és az Együtt 2014 gazdaságpolitikai elképzeléseit hétfőn Budapesten, a Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány és az Együtt 2014 gazdaságpolitikai elképzeléseit bemutató konferencián. A rendezvényen Oszkó Péter volt pénzügyminiszter az adójóváírás újbóli bevezetésére és második adókulcsra tett javaslatot.

2013. február 18. 17:23

Az új gazdaságpolitikát azért kell a bizalomra kell építeni, mert az Orbán-kormány lerombolta a bizalmat és elégette a jövőt – jelentette ki a volt miniszterelnök. Bajnai Gordon szerint a bizalomból beruházás, a beruházásból export, az exportból foglalkoztatás, a foglalkoztatásból bővülő fogyasztás lesz, s ha a hosszú távú megtakarítások is beindulnak, akkor beindulhat a magyar gazdaság. Növekedési megállapodást kell kötni a bankokkal és a különadóval sújtott ágazatok szereplőivel – magyarázta a volt miniszterelnök. Szerinte a közbeszerzési rendszert át kell alakítani az átláthatóság érdekében úgy, hogy először az internetre kerüljenek fel a pályázatok.

Bajnai Gordon erőteljesen hangsúlyozta a jelenlegi kormány által kiiktatott szolidaritás jelentőségét, javasolva, hogy az uniós forrásokból 300 milliárd forintot a lemaradó térségek felzárkóztatására fordítson az ország. A stabilitás nyomán 2018-ra válhat realitássá, hogy a magyar gazdaság teljesíti az eurócsatlakozás makrogazdasági feltételeit, ami megnyithatja az utat az eurócsatlakozás felé – hangsúlyozta a volt miniszterelnök.

Oszkó Péter volt pénzügyminiszter szerint azért van szükség új gazdaságpolitikára, mert az ország a leszakadás pályájára került, a potenciális gazdasági növekedés a nullához közelít. Elemzésében felhívta a figyelmet arra, hogy az Orbán-kormány úgy csökkentette 3 százalék alá az államháztartási hiányt, hogy államosította a magánnyugdíj-pénztári vagyont, és az évente a GDP 1,5 százalékát elérő – magánnyugdíj-pénztárakba kerülő – járulékot a költségvetésben tartotta. Ezenkívül érdemi egyenlegjavulás nem történt – tette hozzá, jelezve, hogy az jövő nyugdíjvagyonának részbeni felélése ellenére az államadósság jelenleg a GDP 80 százaléka, azaz szó sincs csökkenésről. A javaslatok között említette: az átlagbérig az adójóváírás visszahozására, 400 ezer forint feletti havi jövedelemnél második adókulcsra van szükség

A leszakadás pályája helyett a növekedés pályáját ajánlja megvitatásra a Haza és Haladás – közölte Oszkó Péter, hozzátéve, hogy 4500 milliárd forint hiányzik az ország GDP-jéből, „ha az adatokat összevetjük az Orbán-kormány 2010. évi ígéretével”. Az egykulcsos adórendszer csődje miatt kiegyensúlyozott progresszióra van szükség az adórendszerben, ami azt eredményezi, hogy a minimálbéresek nettó jövedelme 8-10 százalékkal emelkedik, és a 8-10 százalék legjobban kereső második adókulccsal adózik, amelynek mértéke 24 százalék lehet – tette hozzá. A Haza és Haladás javaslatot tesz emellett olyan adóalkotmányra, amely 60 napos türelmi időt ad az adójogszabályok hatálybalépésére, a költségvetés jobb átláthatóságára, negyedéves költségvetési beszámolóra az országgyűlés számára, a korábbi Költségvetési Tanács felállítására, valamint háromoldalú – a munkavállalók,a  munkaadók és a kormány közötti – szociális megállapodásra – ismertette az elképzeléseket a volt pénzügyminiszter.

Összesen 258 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
OmegaMale
2013. február 19. 09:10
"Bizalomra építené a gazdaságpolitikát Bajnai" OV is arra építette. Egykulcsos adót adott, cserében bízott benne, hogy a haszonélvezői munkahelyet, a kárvallottjai pedig plusz erőfeszítést adnak érte cserébe... Az ágazati különadók és keménykedés akkor kezdődött, amikor kiderült, hogy a zembereknek csak pénz kell, ingyen. A remény rabjait meg ezúton üdvözlöm! :D
Vanília
2013. február 19. 08:36
bizalomra építené? akkor más országban próbálkozzon
kukagyerek
2013. február 19. 08:32
"Bizalomra építené a.... Kész röhej!
Samott
2013. február 19. 06:46
Ez az "adójóváírás" a vilag egyik legnagyobb marhasaga, miert nem csinalnak egy 0%-os adokulcsot evi fel millaig? Aki kevesebbet keres annak a fizetesenek a nagyobb resze esne ebbe, igy kisebb lenne az adoterhelese. Aki meg jol keres annak elhanyagolhato konnyitest jelentene.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!