Bajnai az ellenzéki pártvezetőkkel egyeztetne

2013. március 19. 12:03

A múlt héten elfogadott alaptörvény-módosítás elleni közös tiltakozás és az alkotmányosság megvédése érdekében egyeztetésre hívta az ellenzéki pártok vezetőit az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért Választási Szövetség vezetője, Bajnai Gordon.

2013. március 19. 12:03

Bajnai Gordon volt miniszterelnök kedden telefonon hívta fel Mesterházy Attilát, az MSZP és Gyurcsány Ferencet, a Demokratikus Koalíció elnökét, valamint Schiffer Andrást, az LMP országgyűlési képviselőjét, és egyeztetésre hívta őket, hogy közösen dönthessenek arról, hol, mikor, hogyan tiltakoznak az alaptörvény negyedik módosítása ellen. Emellett Jávor Benedekkel és Szabó Tímeával, a PM társelnökeivel együtt levelet is intéztek az ellenzéki pártok vezetőihez, arra kérve őket: egyetlen, konkrét ügy érdekében függesszék fel versengésüket, tegyék félre szakmai, politikai nézetkülönbségeiket, és haladéktalanul kezdjenek egyeztetést arról, hogyan tiltakoznak közösen az alaptörvény negyedik módosítása ellen, valamint arról, hogyan védik meg az alkotmányosságot.

A választási szövetség az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írta, a 2014-es választások előtt egy évvel még érthető, hogy a változást akaró erők egymással versengő megoldási javaslatokat kívánnak adni a választóknak, és az is, hogy számos politikai és szakmai nézetkülönbség van közöttük, ám a magyar alkotmányosság sorsa egész biztosan olyan ügy, amikor a vitákat fel kell függeszteni, és együtt kell működnie nemcsak a lehetséges szövetségeseknek, hanem a riválisoknak is.

Az Országgyűlés múlt hétfőn fogadta el az alaptörvény negyedik módosítását, amely az alkotmány részévé teszi az Alkotmánybíróság által megsemmisített átmeneti rendelkezésék nagy részét, valamint több, korábban alkotmányellenesnek ítélt szabályt is. Az alkotmánymódosítás ellen március 7-én a fővárosi Fidesz-székház udvarára behatolva, két nappal később pedig az Országház melletti Alkotmány utcában tartottak demonstrációt. A módosítás miatt Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke és José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke is aggodalmának adott hangot.

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kjkj945
2013. március 19. 14:23
baj baj brácsa!
medve
2013. március 19. 13:46
Micsoda eget-rengető bejelentés! Gyurcsány egyesül gazdasági miniszterével és volt frakcióvezetőjével, kiegészülve az LMP-t eláruló lúzerekkel. Matematikailag összeadódnak és elérik azt a számot, amit 2010-ben az MSZP-SZDSZ-szavazók. Fideszből kiábrándult fideszes szavazókat meg majd Debreczenivel és Kerék-Bárczival lesznek megcélozva, Bokrossal kiegészülve. Félelmetes ötletek, csupa újdonság. Ezt tényleg csak Orbán kúrhatja el a Fidesznek.
drkovax
2013. március 19. 13:13
A megbeszéléshez a feltételeket az USA leendő(?) budapesti nagykövete, Ch.Gati úr fogja biztosítani ...
ördöngös pepecselés
2013. március 19. 12:53
"Bajnai az ellenzéki pártvezetőkkel egyeztetne" egy falusi stadion azt hiszem elég lesz nekik. Ott elférnek és nem szakad rájuk a menyezet
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!