Bohócként ábrázolta Orbánt a német köztévé

2013. március 29. 09:33

Az NDR csatorna Zapp című műsora animációs kisfilmben figurázta ki a magyar miniszterelnök reakcióját, amiben a német gyerekhíradót kritizálta, mert az szerinte valótlanságokat állított a magyar helyzetről. A német csatorna szerint Orbán szavai bizonyították a gyerekhíradó igazát.

2013. március 29. 09:33

Újabb német animációs kisfilm készült Magyarországról. Ezúttal az NDR közszolgáltati csatorna Zapp című műsora dolgozta fel Orbán Viktor reakcióját a német gyerekhíradó adására, amelyben egyebek mellett azt mutatták be, Magyarország nem tartja be az uniós szabályokat, és a sajtószabadsággal is gondok vannak – írja az Index.

A magyar miniszterelnök a gyerekhíradó kapcsán múlt pénteki rádióinterjújában elmondta: sajnálja a német gyerekeket, Magyarországon ugyanis nem fordulhatna elő, hogy hazugságokból gyerekműsort készítsenek. Úgy fogalmazott: ha ez a magyar köztévében megtörténne, akkor „mindenki repülne egyetlen perc alatt”, mivel szerinte a gyerekek nem arra valók, hogy politikai agymosásnak vessék őket alá. Az NDR animációs kisfilmjében Orbán Viktor mindezt előbb táncolva, majd bohóc-bábként mondja el.

A csatorna szerint Orbán szavai lényegében megerősítik a gyerekhíradóban a sajtószabadságról mondottakat, a miniszterelnök pedig nem bírja elviselni a kritikát – írja a Klubrádió.

Összesen 507 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
thymian
2015. január 18. 02:23
A gyurcsány érában valahogy nem voltatok ilyen érzékenyek, amikor embereket az ágyból rángattak ki.
ördöngös pepecselés
2014. június 23. 15:33
"hogyan okádják az epét a németekre" semmivel sem intenzívebben mint a magyargyülölő fajtád a magyarokra.
ördöngös pepecselés
2014. június 23. 15:33
ezek a hülye németek nem tudják hogy a magyar népet már immunisá tette a hazai lakájértelmiség az Orbán lejáratására kitalált hazug vádak ellen minden Orbánt mocskoló hazugság növeli a Fidesz népszerűségét.
flyb
2013. szeptember 23. 01:52
Az is!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!