Nem bírságolták meg Romániában az RMDSZ által uszítónak minősített műsort

2013. március 19. 19:11

A román Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi ülésén szavazattöbbséggel úgy döntött: nem bírságolja meg a b1 hírtelevíziót, amely ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) emelt panaszt.

2013. március 19. 19:11
Az RMDSZ lakossági észrevétel alapján március 19-én tett feljelentést Radu Banciu televíziós műsorvezető ellen gyűlöletbeszédért, a magyarság elleni uszításért.
 
„A műsorvezető több ízben túllépte a jó ízlés határait, nyíltan közösségünk ellen fordult, középszerűeknek, rablófészeknek és történelemnélkülieknek, egyszerű gondolkodású, együgyű népnek titulálva a magyarságot” – fejtette ki panaszában Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára.
 
A szövetség szerint Banciu a műsor pamfletjellege mögé bújva nyíltan uszít és rágalmaz, olyan hamis feltevéseket hangoztatva, miszerint ha egy román állampolgár székely megyébe látogat, annak feltörik az autóját, vagy Erdő Péter bíboros pápává választása esetén a román népnek másik kontinensre kell költöznie.
 
A médiahatóság ülésén hárman támogatták és hatan ellenezték a csatorna megbírságolására tett javaslatot – közölte az MTI-vel Turos Lóránd, a CNA magyar nemzetiségű tagja, aki 10 ezer lejes (670 ezer forintos) büntetést kezdeményezett a csatorna ellen.
 
Turos Lóránd jelezte: kérni fogja az ügy újratárgyalását, mert megítélése szerint a műsor kimerítette a közösség elleni uszítás fogalmát. 
 
„Nem gondolom, hogy egy b1-nek adott büntetést függővé kell tenni az Antena 3 megbírságolásától” – mondta a médiahatóság tagja, arra utalva, hogy szerinte a CNA egyensúlyozni próbál az ellenzéki és kormánypárti médiára kiszabott szankciók terén.
 
A médiahatóság keddi ülésén nyilvános figyelmeztetésben részesítette az Antena 3 hírtelevíziót, amiért egyik műsorában a valóságnak nem megfelelően azt állította, hogy a Kovászna megyei tanács honlapjának nincs román változata. Ebben az esetben az ActiveWatch sajtófigyelő ügynökség tett panaszt a CNA-nál. A bukaresti civil szervezet szerint a csatorna szándékosan úgy jelenítette meg a képernyőn a honlapról készült felvételt, hogy a román változatra vezető gombot eltakarta.

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ördöngös pepecselés
2014. június 23. 15:33
Várom a TASSZ, a Helszinki Bizottság, Redding asszony és Cohn bandita hisztérikus tiltakozását Máskülönben a kurva anyjukat
sokabunkó
2013. március 20. 13:05
ennyit ér a z RMDSz által évtizedeken át bemutatott kollaboráns seggnyalás
Aromó
2013. március 20. 13:05
Európai és magyarországi liberálisok közös állásfoglalásban ítélték el a hatóság határozatát, egyben felszólították Románia kormányát, erélyesen lépjen fel a romániai kisebbségek védelmében. Az Európai Parlament egyöntetű állásfoglalásában elítélte a nyíltan soviniszta műsort, és követelte az eset kivizsgálását. Ja, nem.
ottapont
2013. március 20. 13:04
Ez Ponta Romániája, amit egyre többször jó példaként hoz fel az itt kommentelők egy része. Az RMDSZ szavának nincs súlya, mert eddig befeküdt minden román politikai pártnak, aki hajlandó volt rá, a hatalomért és ebből következőleg a szavaikat sohasem követték tettek. Besimultak, befeküdtek és bekussoltak közben meggazdagodtak. Ennyi.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!