Némethné: Nem akarja megvenni a Vodafone-t a kormány

2013. március 11. 16:42

Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter hétfőn cáfolta, hogy az állam mobilszolgáltatót akar vásárolni, viszont megerősítette, hogy az e-útdíj kiépítése határidőre megtörténik.

2013. március 11. 16:42

Az E.ON-gázüzletág megvásárlásával Magyarország gázpiaci elosztóközpont lesz, erősödik gázpiaci kereskedő szerepe. Amúgy is fontos, hogy a stratégiai ágazatok állami tulajdonban legyenek - indokolta az E.ON megvásárlását a miniszter. A kormány nem tud engedni a rezsi csökkentéséből, különösen azért nem, mert az energetikai szolgáltatók a privatizáció után kényelmes pozícióban voltak - hangsúlyozta. Az új paksi atomerőmű-blokkokra nemzetközi tendert írnak ki - erősítette meg a miniszter.

A vagyonkezelés kapcsán Németh Lászlóné kiemelte, hogy a pályavasút-társaság áprilisban jön létre, az év végéig pedig cégjogilag is integrálják a Volán-társaságokat. A Nemzeti Eszközkezelő lehetőségeit bővítik, és jó néhány önkormányzat terhein úgy csökkent az állam, hogy átveszi a ppp-jellegű beruházásaikat. Az infrastruktúra területén folyik az utak teherbírásának növelése és az Ipoly-hidak építése, amelyek közelebb hozzák a magyar-szlovák határ menti településeket.

Az MSZP-s Kovács Tibor egyebek mellett azt kifogásolta, hogy a Mol-részvények és az E.ON-gázüzletág megvásárlására 800 milliárd forintot költött a kormány. Ebből egymillió lakást lehetett volna hőszigetelni, és akkor a rezsi nem 10, hanem 30-50 százalékkal csökkenhetett volna - állította. Németh Lászlóné ennek kapcsán arra emlékeztetett, hogy 2011-ben, a panelprogram keretében befogadott pályázatoknál 14 milliárd forintnyinak nem volt fedezete. Mára ez 4 milliárdra csökkent.

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kjkj945
2013. március 11. 17:10
mobili dili bili!!
rogananti
2013. március 11. 16:58
Ebből a hírből is látszik ,hogy mennyire el vannak tévedve. A cikknek akkor lenne hírértéke, ha úgy kezdődne, hogy: A Vodafone nem akarja megvenni a magyar kormányt.
toportyántiszteletes.2
2013. március 11. 16:53
Első törvény: A kormány minden intézkedése megmagyarázható a lopás, az öncélú szemétkedés és a dilettantizmus megfelelő kombinációjával. Nincs kivétel. Ha elsőre nem nyilvánvaló egy kormányintézkedés indítéka, akkor lopni akarnak. Második törvény: A Fidesz mindent disznóságát előre bejelenti, csak tudni kell olvasni a jelekből. Ha szeretnéd tudni, mi fog történni, gondolj a lehető legnagyobb szemétségre, amit ki tudsz nézni belőlük, szorozd meg kettővel, és még így is csodálkozni fogsz. Harmadik törvény: A Fidesz nyelvén az „emberek", a „polgárok" és a „magyarok" gyűjtőfogalmak mindig Orbán Viktort jelentik. A patetikus politikai szólamok csak a reorbanizálás után nyerik el a valódi értelmüket. Negyedik törvény: Nem ez a legalja. Mindig van lejjebb. Ötödik törvény (a hallgatás törvénye): A kormányzás három pillére a bolsevik hatalomgyakorlás, a maffiaszerű üzletvitel és a dilettáns államirányítás. Ha bekerültél a bandába, soha többet nem szállhatsz ki. Ha megpróbálod, kinyírnak. Még akkor sem úszod meg, ha hülyének tetteted magad. Hatodik törvény: Ha azt mondják, hogy valamit meg akarnak védeni, az azt jelenti, hogy védelmi pénzt fognak érte kérni. Ha nem értesz a szóból, akkor szétverik, amit meg akarnak védeni.
rogananti
2013. március 11. 16:50
Ajjaj. És mikor vesszük meg? A devizatartalék elég rá? Vagy az a rezsicsökkentésre kell?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!