Befizette a médiaszolgáltatási díjat a Klubrádió

2013. április 19. 12:49

A Klubrádió működtetője eleget tett a budapesti 95,3 MHz-es körzeti frekvenciára vonatkozó pályázati ajánlatában vállalt kötelezettségének: befizette a fél éves médiaszolgáltatási díjat, amelynek összege 27,5 millió forint plusz áfa.

2013. április 19. 12:49

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának Szóvivői Irodája pénteken azt közölte: a pályázati felhívásban és a médiatörvényben rögzítettek szerint a médiaszolgáltatási jogosultság elnyerésekor a médiaszolgáltatási díjat fél évre előre kell megfizetni, ezt követően negyedévente előre történik a díjfizetés.

A médiaszolgáltatási díj megfizetése feltétele volt annak, hogy a médiatanács megköthesse a hatósági szerződést a Klubrádióval az elnyert frekvenciára. 

A hatóság 2011 júliusában pályáztatta meg a hullámsávot, és még abban az évben a legjobb ajánlatot tevő Autórádiót hirdette nyertesnek. A Klubrádió, amely a pályázati eljárást a második helyen zárta, bíróságon támadta meg a döntést. A hatóság a Klubrádiót nyertessé nyilvánító döntésekor azt közölte az MTI-vel: a bíróság március 5-én mondta ki egyértelműen, hogy a pályázati eljárásban egyetlen pályázó van, a Klubrádió, és a pályázat eredményes.

A médiatanács március 13-án ítélte a Klubrádiónak a jelenleg is a csatorna által használt frekvenciát.

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kitiltott
2013. augusztus 16. 11:33
És mi lesz az elmaradt pénzekkel?
IgazságosIzomViktor.
2013. április 23. 18:34
A fidesz oldalon emlegetsz szociális érzékenységet?jaaaj a hasam!
párizsi
2013. április 23. 18:33
Hosszú idő kellett, amíg a kormányunk belátta, hogy a médiát, vagyis az ellenzékit nem lehet anti-demokratikusan megszüntetni! Most talán megismerték a demokrácia szabályait, de vannak kérdőjeleim!
Kronikas
2013. április 23. 18:33
milyen elmaradt pénz?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!