Magyarországon is elindult a Google Street View

2013. április 23. 12:44

Kedden elindult Magyarországon is a Google Street View szolgáltatása; Budapest mellett a vidéki nagyvárosok és falvak is bejárhatók virtuálisan.

2013. április 23. 12:44

Heal Edina, a Google Magyarország vezetője a szolgáltatás indulása kapcsán tartott budapesti sajtótájékoztatón azt mondta, reményeik szerint az új térkép növelni fogja az országba látogató turisták számát, és a belföldi turizmust is fellendítheti. Magyarország az ötvenedik ország, ahol a Google elindította a 360 fokos panorámaképekkel működő utcanéző térképét, a 2007-es indulás óta a fényképező autók mintegy 8 millió kilométert tettek meg. Heal Edina szerint a turizmusban érdekelt cégek, vendéglátó-ipari egységek is hasznát veszik majd az ingyenesen felhasználható új térképnek, de a mozgáskorlátozottak életminősége is jelentősen javulhat. A vezető elmondta: az autók májusban visszatérnek Magyarországra, hogy frissebb és pontosabb képeket tudjanak feltölteni az internetre.

Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke azt hangsúlyozta, hogy a szolgáltatás beindítását az alkotmányos reform keretében létrehozott új adatvédelmi szabályozás tette lehetővé. Hozzátette: a korábbi tiltó határozatok az akkor jogszabályoknak megfelelőek voltak, de a kor túlhaladt azokon a jogi passzusokon. Hangsúlyozta, hogy a már publikált fényképeken az arcokat, rendszámokat ki kell takarni, de ha valaki ennél több elhomályosítást szeretne a magánszférája védelme érdekében, akkor ezt a Google-nak jelezheti. A fényképező autók újbóli megjelenéséről pedig a keresőoldalnak értesítenie kell a lakosságot.

Maráczi Gábor, a Magyar Turizmus Zrt. stratégiai- és marketingigazgatója azt mondta, ma már az utazás tervezésénél és a végső döntésnél az online médiumokat, az onnan származó információkat részesítik előnyben az emberek. Kitért arra is, hogy a külföldiek fejében Magyarországról szürkébb kép van, mint amilyen az ország valójában, így most az a legfontosabb feladat, hogy bemutassák: színes országról van szó, és ebben a Street View is nagyon fontos eszköz lehet.

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gideon pallosa
2013. április 23. 13:22
A turizmus fellendülésének két záloga Magyarországon: A Street View, és a fuxli.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!