Nem kommentálja a MOL támogatási politikáját a kormány

2013. április 19. 09:22

A kormányszóvivő annak kapcsán, hogy Bajnai Gordon alapítványa jelentős támogatást kapott a MOL-tól megjegyezte: ez a helyzet is nyilvánvalóvá teszi, hogy semmiféle hatalmi túlterjeszkedés nem jellemzi hazánkat, hiszen azok is jelentős „állami” támogatást kapnak, akik ezeket a vádakat megfogalmazzák.

2013. április 19. 09:22

A kormány nem folyik bele a MOL irányításába, így a cég menedzsmentjének támogatási politikáját sem kommentálja – közölte a kormányszóvivő pénteken. Giró-Szász András ezt annak kapcsán mondta az MTI-nek, hogy a Bajnai Gordon volt miniszterelnök alapította Haza és Haladás Alapítványnak 2011-ben és 2012-ben is anyagi támogatást adott a MOL, amelyben a magyar államnak meghatározó hányada van. A kormányszóvivő közölte, hogy bár az államnak meghatározó tulajdonrésze van a MOL Nyrt.-ben, a kormány semmilyen módon nem folyik bele a cég irányításába, ezért nyilvánvalóan a társaság menedzsmentjének támogatási politikáját sem kommentálják. „Ugyanakkor ez a helyzet is nyilvánvalóvá teszi, hogy semmiféle hatalmi túlterjeszkedés vagy demokratikus deficit nem jellemzi hazánkat, hiszen pont azok, akik ezeket az alaptalan vádakat rendszeresen megfogalmazzák, jelentős »állami« támogatásban részesülnek” – tette hozzá Giró-Szász András.

Több napilap is hírt adott pénteken arról, hogy több mint kétszázmillió forint adományt kapott 2011-2012-ben a Haza és Haladás Alapítvány, amely Átláthatósági politika címmel közzétette minden, egymillió forintnál nagyobb összegű adományát és kiadását. A Magyar Nemzet ismertetése szerint a legbőkezűbb adakozó a Hillary Clinton volt amerikai külügyminiszterhez, illetve Soros Györgyhöz kötődő Center for American Progress (CAP) progresszív politikai kutatóintézet, amely a támogatások több mint felét adta: 2011-ben 209 ezer eurót, mai árfolyamon körülbelül 60 millió forintot, 2012-ben pedig 228 771 dollárt, mai árfolyamon mintegy 52 millió forintot. A Népszabadság, a Világgazdaság, a Magyar Hírlap és a Népszava is beszámolt arról, hogy a támogatók közt szerepelt az OTP Bank és a Mol is. Az OTP Bank 2011-ben tízmillió, a MOL 2011-ben 10-, tavaly pedig 15 millió forintot adott az alapítványnak. További adományok érkeztek 2011-ben Bojár Gábortól (3 millió forint), a Graphisoft alapítójától, Szigetvári Viktortól (2 millió forint), az alapítvány kuratóriumi tagjától és az alapítótól, Bajnai Gordontól is (4,25 millió forint).

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kuwiq
2013. április 19. 11:16
Azért az pofátlanság, hogy már nemcsak az adóforintjaikat, hanem a benzinünket is lenyúlja a libás. OTP-ben nem vagyok érdekelt, de megkérdezném a betéteseket, mit szólnak ahhoz, hogy libatolvajokat támogat a bankjuk?
bigyomail
2013. április 19. 09:46
Tényleg. A Fidesz és a többi párt mennyi támogatást is kap és kitől?
kamasuka
2013. április 19. 09:27
Ugyanakkor ez a helyzet is nyilvánvalóvá teszi, hogy semmiféle hatalmi túlterjeszkedés vagy demokratikus deficit nem jellemzi hazánkat, hiszen pont azok, akik ezeket az alaptalan vádakat rendszeresen megfogalmazzák, jelentős »állami« támogatásban részesülnek” – tette hozzá Giró-Szász András. Ennyi.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!