A Fidesz-székháznál tüntetett a trafiktörvény ellen a DK

2013. május 18. 18:21

Néhány százan vettek részt a trafiktörvény elleni tiltakozó demonstráción, amelyet a Demokratikus Koalíció (DK) szervezett a Fidesz Lendvay utcai székháza elé szombat délután. A demonstrációhoz az MSZP és az MSZDP is csatlakozott.

2013. május 18. 18:21
Varju László országgyűlési képviselő, a DK pártigazgatója beszédében úgy fogalmazott: a Fidesz-maffia azért tud fennmaradni és virágozni, mert 5 ezer embernek évi 10 millió forint könnyű, de bűnös fizetést garantált a dohánypiac újrafelosztásával. 
 
Az Orbán-maffia árnyékállama mára a hivatalos állam helyébe lépett. Se demokrácia, sem tisztességes piacgazdaság nem lesz Magyarországon, amíg ezt a maffiát el nem űzik – hangoztatta az ellenzéki politikus.
 
Honnan tudja Orbán Viktor, hogy milyen beállítottságú pályázók nyertek trafiküzemeltetési jogot? – tette fel a kérdést Varju László, reagálva a miniszterelnök pénteki rádiónyilatkozatásra. 
 
A Fidesz újraosztotta a piacot, és maguk felé hajlott a keze, ezért feljelentést tettünk a Legfőbb Ügyészségnél a trafikmutyi miatt – jelentette be a politikus.
 
Megfogalmazása szerint „ez a XXI. századi modern magyar maffia történetének bűzlő trágyadombja". Beszédében keresztapának nevezte Orbán Viktort, majd beszédét „tűnjetek innét!" felszólítással zárta.
 
Varju László felszólalása után a hallgatóság hosszan skandálta, hogy „Orbán takarodj!”.
 
Vadai Ágnes, a DK elnökségi tagja beszédében „kis diktátornak” nevezte a kormányfőt, akinek „fontosabb a politikai pártja, mint a hazája”. Az ellenzéki politikus felszólalásában követelte a Portik-ügy, az UD Zrt. és a játékgépekkel kapcsolatos akták nyilvánosságra hozatalát. Orbán Viktor, aki azt állítja magáról, hogy ő ma Magyarország miniszterelnöke, „már régen nem az országot szolgálja” – fogalmazott Vadai Ágnes.
 
A demonstrálókat a Fidesz-székházra kifeszített hatalmas molinó fogadta, azzal a felirattal, hogy „Együtt a maffiabaloldal”, mellette Mesterházy Attila, Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon és Portik Tamás portréjával.

Összesen 93 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kvasztics Fedor
2013. május 19. 12:15
"Varju László országgyűlési képviselő, a DK pártigazgatója beszédében úgy fogalmazott: a Fidesz-maffia azért tud fennmaradni és virágozni, mert 5 ezer embernek évi 10 millió forint könnyű, de bűnös fizetést garantált a dohánypiac újrafelosztásával." Szóval ötezer trafikos kell csak a hatalomhoz? Akkor hogyan tudott akkorát bukni 2010-ben a baloldal? "Honnan tudja Orbán Viktor, hogy milyen beállítottságú pályázók nyertek trafiküzemeltetési jogot? – tette fel a kérdést Varju László, reagálva a miniszterelnök pénteki rádiónyilatkozatásra." És honnan tudja ugyanezt Varjú László? Amúgy meg lecsengett a többi gumicsont? Lejárt a röghöz kötés, megavasodott a HaHa társasága? Most egy darabig szemezgetni lehet az ötezer trafikon, akik garantálják a Fidesz választási győzelmét. Közben pedig egymással vitáznak, újra, meg újra összefognak, miközben még azt sem tudják, mit akarnak.
puszika
2013. május 19. 11:58
Volt valami tüntetés a Lendvay utcában?
Zsolt75
2013. május 19. 10:55
Esetleg egy csoport a faceb.-on, hogyaszongya: "Egymillióan a dohányzás ellen"...
Zsolt75
2013. május 19. 10:54
B.sszatok ki a "trafikmaffiával. Szokjatok le.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!