Őszödi beszéd: kiáll megvádolt politikusai mellett az MSZP

2013. május 23. 10:59

Az MSZP meggyőződése szerint valótlan állításokat fogalmazott meg a Heti Válasznak az őszödi beszéd kiszivárogtatásáról Szabó Bálint, akit az ügy koronatanújaként mutatott be a hetilap.

2013. május 23. 10:59

Az MSZP közleményében azt írta: az MSZP kiáll minden politikusa, szimpatizánsa mellett, akit igaztalanul, aljas eszközökkel támadnak. „A Fidesz első számú hetilapjának nyilatkozó fiatalember olyan súlyos, és meggyőződésünk szerint valótlan állításokat tett, amelyeket őszinte ember csak cáfolhatatlan bizonyíték birtokában hoz nyilvánosságra. Máskülönben az állítások nem többek egyszerű hazugságnál, tudatos és sajnos megszokott fideszes provokációnál” – közölte az MSZP. 

A szocialisták arra szólították fel a Heti Választ és Szabó Bálintot, azonnal álljanak elő a vádakat egyértelműen alátámasztó bizonyítékokkal, különben valótlan állításaikért a törvény előtt is felelniük kell. Hozzátették, a karaktergyilkosság, politikusok „amortizálása és besározása” a Fidesz politikájának szerves része. „Ezért nem lepődünk meg az újabb és újabb kísérletek láttán, sőt biztosak vagyunk abban is, hogy a Fidesznek a következő egy évben még számos hasonló provokációja lesz” – olvasható a közleményben, amely szerint nem véletlen, hogy a Heti Válasz hét év elteltével éppen akkor melegíti fel ismét az őszödi beszéd kiszivárogtatásának ügyét, amikor „az egész ország a Fidesz által központilag szervezett, hangfelvétellel bizonyított trafikmutyibotránytól hangos”.

Szabó Bálint, a Fiatal Baloldal korábbi Vas megyei elnöke, a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció tagja a Heti Válasznak azt mondta, jelen volt, amikor a szocialista párt három akkori vezetője 2006 nyarán Rózsa-Flores Eduardo lakásán járt, és hallotta, amikor a szomszéd szobában lejátszották az őszödi beszédről készült, az év szeptemberében nyilvánosságra hozott hangfelvételt. Nem nevezte meg a politikusokat, csak keresztneveket mondott: Katalin, Imre és Ferenc. A lap ebből arra következtetett: Szili Katalin egykori házelnökre, Szekeres Imre volt honvédelmi miniszterre és Baja Ferenc korábbi államtitkárra, valamint Juhász Ferenc volt honvédelmi és Szabó Imre korábbi környezetvédelmi miniszterre, illetve Juhászné Lévai Katalinra, a Hajdú-Bihar megyei közgyűlés exelnökére illik a leírás.

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
qccqccqcc
2013. május 23. 13:33
Álljatok ki, álljatok ki. A sorból baszd meg. Az.
kjkj945
2013. május 23. 12:26
Az MSZP kiáll gaz politikusai mellett!!!
cutcopy
2013. május 23. 12:10
"kiáll megvádolt politikusai mellett az MSZP" Persze, mindig így kezdődik, aztán meg jön a senki nem emlékszik semmire rész..
kaktuszvirág
2013. május 23. 11:47
Nem is volt öszödi beszéd,így nem is lehetett semmit kiszivárogtatni,ebből is látszik,hogy az MSZP milyen becsületes párt.Ez a Szabó Bálint pedig Fideszes, Szocialista, DK -s párttag,tehát nem is létezik,csak a patásorbán találta ki.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!