„Az oknyomozó újságírás a média hatékony fegyvere”

2013. június 14. 19:33

Az újságírói oknyomozás, és annak részeként a tények iránti elkötelezettség fontosságát hangsúlyozták a szakma elismert hazai és külföldi képviselői Budapesten az Európai Regionális Televíziók Szövetsége (CIRCOM) szervezésében pénteken kezdődött kétnapos szemináriumon.

2013. június 14. 19:33

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Kunigunda útjai székházában megrendezett eseményre 12 országból, egyebek közt Svédországból, Németországból, Csehországból és Bulgáriából is érkeztek résztvevők.

Az ülést Karol Cioma, a CIRCOM tréningekért felelős menedzsere és Bende Balázs, a Híradó kiemelt szerkesztője nyitotta meg, aki az oknyomozó újságírást a média „hatékony fegyverének” nevezte a környezetszennyezés, bűnszövetkezetek és diktátorok elleni küzdelemben.

Gavin MacFayden, az oknyomozással foglalkozó újságírók magas színvonalú képzését és védelmét is zászlajára tűző londoni nonprofit szervezet, a Centre for Investigative Journalism (CIJ) igazgatója a politikai tényfeltárás demokratikus társadalomban betöltött, kiemelt szerepére világított rá. A szakember, aki 35 évig a BBC brit közszolgálati tévénél és rádiónál dolgozott, többek között kínai bűnszervezeteket, dél-amerikai választási csalásokat és dél-afrikai bányákban történt munkahelyi baleseteket is leleplezett. MacFayden kitért arra, hogy a CIJ-t az oknyomozó jelentések mélyülő válságára válaszul hozták létre 2003-ban. Megjegyezte: ma a tényfeltárások 70 százalékát nem újságírók, hanem civil szervezetek végzik. Kiemelte: a sikeres oknyomozáshoz a ma már könnyebben hozzáférhető „dokumentumok, források, tények megszállottjának” kell lenni.

Filip Černý, a cseh közszolgálati média munkatársa a politikai döntéseket átható lobbiérdekekre világított rá egy prágai önkormányzati ingatlan tervezett eladásával kapcsolatos visszásságokat ismertető esettanulmányával. Černý kitért a cseh tévé épületében 2001-ben tartott ülősztrájkra, amelyet az akkor kinevezett médiatanácsi vezetés ellen, és a közvélemény jelentős támogatását élvezve szerveztek munkatársaival. Mint mondta, akciójuk eredményre vezetett, azóta jelentősen lecsökkent az intézményre nehezedő politikai befolyás ereje.

Roszen Cvetkov, a bolgár állami televízió oknyomozó újságírója a májusi előre hozott parlamenti választásokon történt csalásokat feltáró riportjából mutatott be részleteket. Cvetkov két hónapot töltött egy burgaszi romanegyedben, ahol arra derített fényt, hogy a helyi „vezetők” szavazatokkal kereskednek.

Novák Tamás, a „Becsengetünk és elfutunk” című dokumentumfilm-sorozat készítője a kelet-európai országokkal kapcsolatban kiemelte a múlttal való szembenézés fontosságát. A szabadúszó újságíró egyebek között elmesélte a résztvevőknek, milyen trükköket kellett bevetnie kollégáival ahhoz, hogy megszülethessen a Biszku Béla volt belügyminiszterről, az 1956-os forradalom utáni véres megtorlások egyik irányítójáról szóló, „Bűn és büntetlenség” című film.

Ashok Ahir, a BBC volt politikai szerkesztője az „oknyomozás anatómiájáról” tartott előadásában aláhúzta: tulajdonképpen mindent áthat a politika, s ennélfogva az újságírók által végzett tényfeltárásnak a demokráciára nézve is jelentős következményei vannak. Az oknyomozás szempontjából kulcsfontosságúnak nevezte az adatok alapos feldolgozásának és elemzésének képességet, továbbá azt, hogy az újságíró maradéktalanul értse a politikai folyamat minden szintjét.

Juliet Ferguson, a CIJ trénere bemutatott néhány olyan módszert, amely segít az újságíróknak a világhálón elérhető adatok és információk hatékony feldolgozásában és elemzésében.

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
micream
2013. június 17. 06:41
civilizát országban lehet. de nálunk még egy ilyen hír sem hír.... indulatokat kavart az a magyarnarancs.hu-n megjelent klassz cikk, ami arról szólt, hogy a Mandiner főszerkesztőjének cége erősen levajazottnak tűnő pályázaton nyerte el Józsefváros weboldalának üzemeltetését három évre, bruttó tízmillió forintért. a Narancs leleplezte, Balogh cége kétszer is úgy nyerte el a józsevárosi honlap megújítására és üzemeltetésére kiírt kamupályázatot, hogy a két másik "versenytárs" a haverja volt, az egész tender pedig igen erősen megrendezettnek tűnt. Az indulatok két ok miatt csaphattak magasra. Az egyik az, hogy Nulldiscót Balogh Ákos 2010. márciusában arra használta, hogy informatikai szakértőként írjon neki szakvéleményt a Maninerre arról, hogy a valasztas.hu weboldalt a komcsik durván túlszámlázva újították meg 17 millió forintért. Miközben ő maga akkor már jó fél éve kapta a pénzeket a fideszes Józsefvárostól a saját haveri pályáztatásának következtében. a Mandiner, a fiatal ás álfiatal online jobboldal legnagyobb webkikötője imád morális bíróként lecsapni a balos-liberális holdudvar mutyijaira. Miközben, mint ez most nem először derült ki, ők maguk egész pontosan ugyanolyan levajazásokban, kamupályázatokban, haveri megbizatásokban vesznek részt, mint akiket, gyakran egyébként teljes joggal, ekéznek. A mostani ügyben érintett Balogh és a híres Biszku-dokumentumfilmet rendező Novák Tamás cége korábban például 5 hónapra nettő bő négymillió forintot kapott az orbanviktor.hu weboldal üzemeltetésére.
Békafa őrnagy
2013. június 17. 06:41
Remélem a világ legnagyobb Echelontanuját is meghivták.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!