Leghamarabb ősszel tárgyalhat a parlament a reklámadóról

2013. június 27. 15:30

Nem kerül a parlament elé a reklámadóról szóló javaslat a tavaszi ülésszakban – közölte a Magyar Reklámszövetség csütörtökön a honlapján.

2013. június 27. 15:30

A közlemény szerint a tervezett reklámadóról csütörtökön lett volna esedékes a következő egyeztetés, azonban a Miniszterelnökség azt a tájékoztatást adta a Magyar Reklámszövetségnek, hogy a tervezett adót tartalmazó jogszabály a tavaszi ülésszakban nem kerül a parlament elé. Ennek megfelelően az egyeztetések ősszel folytatódnak, amennyiben a kormány úgy dönt, hogy újra napirendjére tűzi a tervezett adó elfogadását. A közlemény emlékeztet, hogy a kormány és a reklámszövetség az elmúlt hetekben folyamatosan egyeztetett a médiavállalkozásokat sújtó tervezett adóról. A tárgyalásokban széleskörű iparági összefogás eredményeképp részt vett az összes érintett szakmai szervezet.

A reklámadó tervezett bevezetéséről Orbán Viktor május 22-én Brüsszelben beszélt először újságíróknak. A Nemzetgazdasági Minisztérium május 24-én tette közzé a reklámadó bevezetéséről szóló törvényjavaslat munkapéldányát a honlapján. A kommunikációs iparágat tömörítő szakmai szervezetek ezután egyeztetést javasoltak a kormánynak. Az egyeztetéseket Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár vezeti.

A törvényjavaslat munkapéldánya szerint az adó alanya a reklám közzétevője, alapja a reklám-közzétételi tevékenységéből származó adóévi nettó árbevétel. Adóköteles lenne a külföldi illetőségű szervezetek belföldi fióktelep útján végzett reklám-közzétételi tevékenysége is. Az adó mértéke sávosan emelkedne, az 1 milliárd forint alatti részre 0 százalék, 1-5 milliárd forint között részre 1 százalék, 5-10 milliárd forint közötti részre 10 százalék, az ezt meghaladó részre 20 százalék lenne.

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!