Sólyom kapta a Magyar Szabadságért Díjat

2013. június 18. 14:51

Sólyom László volt köztársasági elnöknek ítélték oda idén a Magyar szabadságért-díjat, amelyet június 29-én, a magyar szabadság napján adnak át Gödöllőn – mondta el az MTI-nek a polgármesteri hivatal kommunikációs vezetője.

2013. június 18. 14:51

Péterfi Csaba emlékeztetett arra, hogy a Magyar Demokrata Fórum (MDF) országgyűlési képviselőjeként Gémesi György és Koltay Gábor filmrendező által 2000-ben alapított díjat azok kaphatják, akik az elmúlt évtizedekben jelentősen hozzájárultak Magyarország függetlenségéhez és önállóságához, alkotásaikkal, tevékenységükkel a magyarság megmaradását szolgálják. A díjat elsőként Nemeskürty István írónak ítélték oda 2000-ben, legutóbb, tavaly pedig Mádl Dalma vehette át.

A díjazott személyére a Magyar Szabadság Napja Alapítvány kuratóriuma tesz javaslatot, idén Sólyom László volt köztársasági elnök, az Alkotmánybíróság első elnöke munkásságát ismerik el a díjjal. Az indoklás szerint Sólyom László közéleti és tudományos tevékenységével több évtizeden át szolgálta a magyarság fennmaradását.

Az Országgyűlés mások mellett Gémesi György (MDF) képviselő indítványa alapján 2000-ben fogadta el azt a törvényt, amely június utolsó szombatját a magyar szabadság napjává nyilvánította, emlékezve arra, hogy 1991 júniusában hagyta el hazánk területét az utolsó szovjet katona.

 

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
közgép portása
2013. június 19. 07:32
Nem értem, miért nem a mi Pali bátyánk és Janink kapta, megosztva?
kuwiq
2013. június 19. 07:20
Megáll az eszem. Ez az ember, akinek a jogfelfogása szerint a diktatúra működtetői nem büntethetőek, hiszen az akkori jogrendnek megfelelően jártak el. Ő kap díjat a Magyar Szabadságért??? Trutymó elvtársnő nemhogy nem büntethető, szerintem neki is jár egy díj az egykori jogkövető magatartásáért, aki csak épp azért nem rendelte el Hankiss Ágnes lefogását, mert nem volt hozzá jogköre. Mindenesetre feljelentette... Ahogy azt elvárta tőle a rendszer, teljesen jogszerűen... Trutymó elvtársnő valóságos hős volt, hogy fel mert lépni a népi demokrácia mellett.
qccqccqcc
2013. június 18. 22:26
Ki adta át a díjat? Fletó?
Sieger
2013. június 18. 18:34
Zsidóseggnyalás-díj...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!