Hárommillióan nézték a magyar futball Mohácsát

2013. július 26. 16:45

A közmédia csatornáin összességében 3 millió 316 ezren követték figyelemmel a magyar labdarúgócsapatok európai kupaszereplését.

2013. július 26. 16:45

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap pénteken arról számolt be a Nielsen Közönségmérés adatai alapján, hogy a legnézettebb találkozó a Győri ETO FC és a Makkabi Tel-Aviv Bajnokok Ligája-selejtező első felvonása volt. A 2-0-s izraeli sikerrel záruló összecsapás nézettsége 471 ezres volt, a felnőtteknél 12,5 százalékos, a felnőtt férfiaknál 20,4 százalékos közönségaránnyal. A közvetítésbe 1 millió 469 ezren néztek bele legalább egy percre, ez a teljes népesség 16 százaléka. A legnézettebb percnek – az első félidő hajrájában, 21.15-kor – 573 ezres volt a nézettsége. A kilenc kupamérkőzés valamelyikébe 3 millió 316 ezren néztek bele legalább egy percre, ez a teljes népesség 36,1 százaléka.

A Honvéd és a Debrecen csütörtöki kiesése azt jelenti, hogy most először augusztusban már nem lesz magyar csapat egyik európai kupában sem: a Videoton az Európa Liga selejtezőjében még az első körben búcsúzott a montenegrói Mladost Podgorica ellen, míg a Győri ETO FC kedden a Bajnokok Ligájában az izraeli Makkabi Tel-Avivval szemben vérzett el. Az eddigi negatív rekord 2011-ben született, akkor a Paks utolsó állva maradt magyar együttesként az EL selejtezőjének 3. fordulójában, augusztus 3-án a skót Hearts ellen esett ki.

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Obulus
2013. augusztus 11. 22:03
De százmilliárdokat költenek a magyar focira, stadionokra. Az egészségügyben, meg 80 valahány ezer nettóért dolgoznak ápolónők, akiktől életek függenek.
ostoros
2013. július 27. 21:48
Láttam a pályát, ahol Ronaldo fiatalon focizott. Grund. De legalább tudta, hogy onnan van felfelé. A magyar aranylábú gyerekek pedig a profi felcsúti akadémián akkora urak lesznek, hogy nem is akarnak már a labda után szaladni, csak felvenni a millás lóvét és veretni a verdával.
tapsihapsi
2013. július 27. 21:38
orbán viktor biztos forog a sírjában... ja még nem... csak álmodoztam kicsit :D
kukagyerek
2013. július 27. 14:09
"Hárommillióan nézték a magyar futball Mohácsát" Egy darabig én is kínoztam magamat, de a második félidő felénél kiültem a teraszra, mert ettől a futballnak nevezet szarakodástól, még a szúnyogok marása is sokkal kellemesebb volt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!