Mindenhol elbontották az árvízi védműveket

2013. július 09. 09:35

Hétfő éjfélig befejeződött a védművek bontása mind a kilencvenöt településen, amely az árvízi védekezésben részt vett, és minden fogyasztónál visszakapcsolták az áramot. A MÁV bejelentette: fokozatosan növeli a szerelvények sebességét a korábban az árhullám által megrongált vonalszakaszokon – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) kedden a honlapján.

2013. július 09. 09:35

Az OKF tájékoztatása szerint a Budapest-Hegyeshalom vonalon a Duna megrongálta, meggyengítette a vasúti pályát, így hosszabb ideig szünetelt a forgalom, most pedig jelentős sebességkorlátozással járhatnak csak a vonatok. Komáromnál csütörtöktől, Almásfüzitő és Tokod között pedig jövő hétfőtől haladhatnak gyorsabban a szerelvények.

Hétfőn még a Pest megyei Szigetmonostoron és a Bács-Kiskun megyei Bajánál végeztek munkálatokat. Az érintett településeken és helyszíneken összesen százhúsz ember dolgozott aznap. Az eredetileg kitelepített 1570 emberből Baranya megyében Mohácson továbbra sem térhettek vissza otthonukba négyen. Az ő ingatlanukat nagy valószínűséggel le kell bontani, lakhatásukat az önkormányzat biztosítja – írta az OKF.

Közölték továbbá, hogy az árvíz miatt elszaporodott szúnyogokat továbbra is gyérítik az ország számos pontján, a korábban árvízzel érintett területeken. Az irtás hétfőtől csütörtökig tervezett harmadik ütemének menetrendjéről az OKF honlapján.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!