A Fidesznek nem elég a Sanoma válasza

2013. augusztus 09. 17:38

Zsigó Róbert szóvivő szerint amíg Szabó György maga nem cáfolja a Magyar Nemzet értesüléseit, addig az emberek nem várhatnak objektív tájékoztatást a Sanoma termékeitől, például a Startlapoktól.

2013. augusztus 09. 17:38

Zsigó Róbert közleménye szerint a Fidesz méltányolja, hogy a több tucat magyar magazint kiadó és internetes portált működtető Sanoma fontosnak tartja a „politikai szereplőktől való távolságtartás” elvét. Ugyanakkor azt kérdezte: miként fordulhat elő, hogy „olyan személy ül a vezérigazgatói székben, aki a hírek szerint nyíltan kormányellenes, torzított híradásra buzdítja a magyar médiapiac többi szereplőjét?

A Fidesz szóvivője szerint valótlan Szabó György azon kijelentése, miszerint a Sanoma termékek alkalmatlanok arra, hogy azokban politikailag elfogult tartalmak jelenjenek meg, hiszen számos termékükben rendszeres a szórakoztató, könnyed stílusú politikai tartalom, például a hír24.hu, vagy a Startlapok. Ameddig Szabó György nem cáfolja egyértelműen, hogy kormányellenes összefogásra buzdította a magyar médiapiac egyes szereplőit, a Sanoma által kiadott nyomtatott és elektronikus magazinoktól az emberek a legcsekélyebb mértékben sem várhatják az objektív tájékoztatást, hiszen ezek a termékek, olyan ember kezében vannak, aki „a bukott baloldal egyik legelkötelezettebb szolgája” – véli Zsigó.

A Sanoma kedden közleményben utasította vissza a Magyar Nemzet Online cikkében leírtakat, valamint Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatójának hétfői sajtótájékoztatóján elhangozottakat, amelyek szerint a társaság piactorzító és kormányellenes lépéseket kezdeményezett volna.

Összesen 40 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
koronaszepe
2014. szeptember 10. 21:52
Amíg a Fidesz rezsim nem képes eredményeket produkálni, valódi, kézzelfogható eredményeket, addig marad az arcpirító hazudozás. Ahhoz meg " megfelelő " ember kell. Honnan szerzik ezekez a zsigó féléket ? Az is lehet, hogy valahol vidéken egy farmon speciálisan erre a célra tenyésztik Őket ?
Fahrenheit 451
2013. november 21. 12:25
"Kuss, én így vásárolok 2013.08.10. 00:41 | Kettes | 19 komment Címkék: sanoma simicska Néha nehéz eldönteni, hogy a Fidesznek van-e pártlapja, vagy Simicska Lajosnak van kormánya, azaz hogy a kutya csóválja-e a farkát, vagy a farok csóválja a kutyát. Támpontul szolgálhat, hogy akkora farok nem himbálózott még segglyuk fölött a magyar politikában, mint Zsigó Róbert, a párt tehetséges fiatal bűnöző szóvivője. Simicska Lajos kinézett magának egy kis vásárfiát, kereskedelmi tévét, magazinportfóliót, és ahogy az Harry Lonsdale köreiben szokás, intézkedett, hogy a tulajdonosának hirtelen kedve támadjon áron alul megszabadulnia tőle. Az a mi szerencsénk, hogy Lajos nem bírja a vér látványát, ezért inkább emberségesen tönkreteszi a konkurenciát, mint hogy, teszem azt, fejszével levagdossa a rokonai ujjait. Persze vannak, akik nem értenek a szép szóból, és szervezkednek, hőzöngenek, ágálnak, mint például ez a Szabó nevű médiamogul, aki nem átallott a kormány ellen szervezkedni, hőzöngeni és ágálni egy budai luxusétteremben. Erről az összeesküvésről a leghitelesebb forrásból szerezhettünk tudomást: egy névtelen cikkből Simicska Lajos lapjából, amit személyesen Simicska Lajos mondott tollba, tehát kizárt, hogy ne legyen minden szava igaz. ..." http://orulunkvincent.blog.hu/2013/08/10/kuss_en_igy_vasarolok
Fahrenheit 451
2013. november 02. 19:59
A totális pártállamot céllozták meg.
geraz51
2013. szeptember 12. 19:58
Röviden,takarodjatok haza Finnországba!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!