A Századvég megvette a Napi Gazdaságot

2013. augusztus 12. 15:08

Megvásárolta a Napi Gazdaság Kiadó Kft.-t a Századvég Gazdaságkutató Zrt. ‒ közölte a Századvég Zrt. igazgatóságának elnöke hétfőn.

2013. augusztus 12. 15:08

Heim Péter közleményében azt írta, a Századvégnek az a célja, hogy a Napi Gazdaság húszéves hagyományait megőrizve és nemzetközi példákat figyelembe véve megújítsa a kiadványt, létrehozva Magyarország piacvezető gazdasági napilapját. A megújult lap tájékozott, mértékadó és professzionális lesz, amely nemzetközi összehasonlításban is megállja a helyét ‒ fogalmazott. A kiadó korábbi tulajdonosa a Közép-Európai Média és Kiadó Zrt. (CEMP) volt.

Az igazgatóság elnöke kiemelte: a Századvég nagyra tartja a szerkesztőség eddigi munkáját, amelyet kibővít saját erőforrásaival, tudásbázisával és nemzetközi kapcsolataival, hogy az előfizetőknek, olvasóknak új szolgáltatásokat és információkat nyújtó lapot hozzon létre. A kiadó hamarosan új gazdasági portált is indít ‒ tette hozzá.

Heim Péter közölte: a lap főszerkesztője Barcza György makroközgazdász, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. vezető elemzője lesz, aki korábban tizenkét évig befektetési banki elemzőként dolgozott, és több rangos szakmai elismerést kapott.

A Napi Gazdaság Kiadó Kft. vezetését a másfél évtizedes kiadói múlttal rendelkező Keresztesi Péter veszi át ‒ áll a közleményben. A közgazdász végzettségű új ügyvezető korábban német, osztrák és magyar kiadóvállalatokat vezetett, és tagja volt a Magyar Lapkiadók Egyesülete elnökségének. Mezősi Tamás felelős szerkesztő és a jelenlegi szerkesztőség tagjai folytatják munkájukat a lapnál, és aktív részt vállalnak a lap megújításában is ‒ közölte Heim Péter.

Összesen 65 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
koronaszepe
2014. szeptember 10. 21:52
Tekintettel a Századvég állami, kormányzati megrendelésállományára, azt hiszem, nyugodt szívvel kijeklenthetjük; vettük egy lapot. Mi, adófizetők. Persze, szoktunk alapítani is, mint anno a HV-t, de most éppen úgy hozta az úri kedvünk, hogy vettünk egyet.
geraz51
2013. szeptember 24. 19:09
Annak jobban örültem volna ha a HVG-ét veszi meg.A Szakonyit továbbra is alkalmazzátok?
liberálzöld.
2013. szeptember 16. 17:16
Honnan a fenéből szerezhettek rá pénzt? :)
szalámis hegedű
2013. augusztus 26. 13:11
téged olvasva az az ember benyomása, hogy épületes barom vagy
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!