Sanoma: Nem teszünk kormányellenes lépéseket

2013. augusztus 07. 16:38

A Sanoma Media Budapest Zrt. visszautasítja, hogy piactorzító és kormányellenes lépéseket kezdeményezett volna. A vállalat portfóliójába tartozó termékek – szórakoztató jellegük miatt – alkalmatlanok arra, hogy azokban politikailag elfogult tartalmak jelenhessenek meg.

2013. augusztus 07. 16:38
A társaság ezt kedden közölte az MTI-vel, a Magyar Nemzet Online cikkére és Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatójának hétfői sajtótájékoztatójára reagálva. A kormánypárti politikus azt mondta: választ vár a Sanoma vezérigazgatójától, Szabó Györgytől, igaz-e, hogy pénzügyileg és politikailag is torzítani akarja a magyarországi médiapiacot egy ötpontos akciótervvel. Ezt az MNO július 25-i cikkére hivatkozva vetette fel, amely szerint június végén egy budai étteremben gyűltek össze egyes magyarországi médiavállalatok vezetői, s Szabó György arra kérte a résztvevőket, hogy mostantól minden politikai kérdésben a kormány ellenében foglaljanak állást, adjanak nagyobb médiafelületet az ellenzéknek, és részesítsék előnyben a kabinetet érintő negatív híreket.
 
A Sanoma közleményében értetlenségének adott hangot és a vezérigazgatóra hivatkozva hangsúlyozta: tevékenységüket kizárólag üzleti célok és az üzleti hatékonyság vezérli, valamint az, hogy a magyar emberek életét az általuk előállított szórakoztató, szolgáltató és hírtartalmakkal könnyebbé és tartalmasabbá tegyék. Szabó György úgy véli: a vállalat portfóliójába tartozó termékek – szórakoztató jellegük miatt – alkalmatlanok arra, hogy azokban politikailag elfogult tartalmak jelenhessenek meg.
 
A tájékoztatás szerint a cég vallja a média mindenkori kormányoktól való függetlenségének, a politikai szereplőktől való távolságtartásának elveit. A vállalat célja, hogy termékeivel több millió fogyasztó teljes elégedettségét váltsa ki – tette hozzá közleményében a Sanoma.

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Burkus Gordon
2013. augusztus 10. 13:30
Kurvasok kövér elhanyagolt háziasszony, aki a női lapok gügye rovataiban keres lazulást, és mellékelten megkapja a szovjet tipusú Szabó elvtársak útmutatásait - kéretlenül.
magnamater
2013. augusztus 09. 17:15
"szórakoztató jellegű termékekbe" lehet legsikeresebben a politikát belevinni.
Nemhivo
2013. augusztus 09. 16:10
...nem.. A fő kérdés az, hogy hány olyan agymosott barom van ebben az országban,...akik bármit megzabálnak,..amit eléjük tesznek. ...ha elég sokan vagytok,...akkor a "Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadóból" ismét "Nemzeti Tankönyvkiadó" lesz...igaz, akkor már fideszcég lesz. ...ennek árát az EU-s bíróságon majd közösen fizeti az ország... Akárcsak a Hagyó perben..
Burkus Gordon
2013. augusztus 09. 16:10
Pedig mekkorát kaszált rajta a Gyurcsi haverja.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!