Rendkívüli!

Békemenet after: közönségtalálkozó Bayer Zsolttal, Mráz Ágoston Sámuellel és Horváth Józseffel szombaton 18 órától

Új vitarendezési lehetőség az MKIK mellett

2013. augusztus 08. 21:37

A tervezési, építési, kivitelezési szerződésekkel kapcsolatos vitás ügyek megoldását segítő Teljesítésigazolási Szakértői Szerv (TSZSZ) augusztus 12-én megkezdi működését – tájékoztatott a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) csütörtökön.

2013. augusztus 08. 21:37

A szervezet az MTI-hez eljuttatott közleményében emlékeztet: az építésügy területén kialakult lánctartozások csökkentése érdekében létrehozott TSZSZ független szervezetként az MKIK mellett működik. Helyettes vezetőjét, Csermely Gábort és a meghirdetett pályázat alapján kiválasztott 121 tagját az igazságügyi szakértők közül Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter már kinevezte, vezetőjének és további tagjainak kinevezése folyamatban van. A TSZSZ eljárása a vitás építkezés helyszíne szerint illetékes területi kereskedelmi és iparkamaránál, vagy az MKIK-nál kezdeményezhető.

Az építésügyi lánctartozások visszaszorítása érdekében született törvény alapján a TSZSZ a megrendelő, a tervező, a kivitelező vagy az alvállalkozó kérelme alapján ad szakvéleményt a teljesítésigazolás kiadhatóságával összefüggő vitás ügyekben. A közlemény szerint a dokumentum kiadásának gyakori, sokszor indokolatlan késleltetése, megtagadása a lánctartozások kialakulásának egyik oka. A jogalkotó célja, hogy az ilyen ügyek nagy része lehetőleg a bíróság elkerülésével, a TSZSZ által kiadott szakvéleményben foglaltaknak megfelelően megoldódjon. Ha ez mégsem így történik, a vállalkozó a számára kedvező szakvélemény birtokában a neki járó pénz kifizetését a bíróságon nagyobb eséllyel érvényesítheti.

A bíróság a felperes vállalkozó kérelmére már a per kezdetén elrendelheti a vitatott összeg kifizetését. Az is kedvező fejlemény a pénzére váró számára, hogy a bírósági ítélet előzetesen végrehajtható, és az ilyen perek a kiemelt perekre vonatkozó gyorsító szabályoknak megfelelően zajlanak, így előreláthatóan befejezésük nem tart majd évekig. A TSZSZ eljárását a vitatott összeg 1 százalékának megfelelő eljárási díj, maximum 450 ezer forint megfizetésével, valamint az eljárás iránti kérelem-nyomtatvány kitöltésével lehet kezdeményezni a területi kamaránál vagy a TSZSZ-nél. Az adott ügyben a TSZSZ vezetője által kijelölt három igazságügyi szakértő jár el. A szakvéleményt 30, bonyolultabb ügyben 60 napon belül, helyszíni szemle lefolytatása után adja ki a szervezet – ismertette az MKIK.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!