Idén is Országos Média Diákverseny!

2013. szeptember 26. 22:12

Tizenharmadszor rendezik meg az Országos Média Diákversenyt, amelyen egyetemi hallgatóknak kell médiastratégiát kidolgozniuk a Kika számára.

2013. szeptember 26. 22:12

Az OMD Hungary idén is megrendezi az Országos Média Diákversenyt – már tizenharmadik alkalommal. A felsőoktatásban tanuló hallgatóknak a Kika számára kell egy médiastratégiát kidolgozni, a bútoráruház Kikalina hétvégéjével kapcsolatosan.

A verseny a korábbi évekhez hasonlóan idén is írásbeli és szóbeli fordulóból áll: november nyolcadikáig várják a szervezők a maximum 35 oldalas írásos anyagokat, míg a legjobbak november végén állhatnak a zsűri elé, hogy élőszóban is bemutassák médiastratégiájukat.

A verseny célja, hogy elősegítse a felsőoktatásban tanuló hallgatók számára a kommunikációs stratégiai tervezés, a médiatervezés folyamatának elsajátítását. Ebben nagy segítség lehet, hogy maga a verseny is egy reklámügynökségi tenderhelyzetet próbál szimulálni.

A Médiapiac.com is támogatja az Országos Média Diákverseny megrendezését, ahol különdíjat is osztanak: ez lesz a harmadik év, hogy a győztes csapat előadhatja pályázatát a Médiapiac konferencián.

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
micream
2013. szeptember 27. 00:19
nem csodálkoznék, ha ezt a versenyt is a közgép nyerné
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!