Beszerzési stop ellenére milliárdokért vásárolnak a tárcák

2013. október 17. 10:43

Orbán Viktor ígérete ellenére 2010 óta több milliárd forintot költöttek a minisztériumok és háttérintézményeik.

2013. október 17. 10:43

A 2010 óta ugyan beszerzési stop van érvényben, ám azóta is milliárdokért vásároltak autókat, telefonokat, bútorokat és informatikai eszközöket a tárcák és háttérintézményei – derül ki az MSZP-s Józsa István és Mesterházy Attila kérdésére adott válaszból.

A Nemzetgazdasági Minisztérium például informatikai eszközökre 4 milliárd, autókra 1 milliárd, telefonokra 31 millió, míg bútorokra 209 millió forintot költött.

Az RTL Klubnak nyilatkozott a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság vezetője is, aki elmondta: ők 16 millió forintért vásároltak bútorokat, illetve három autót is vettek. Gyöngyösi Zoltán főigazgató arról nem tudott nyilatkozni, hogy mindez hogyan fordulhatott elő, miközben elvileg beszerzési stop van. Annyit mondott csak, hogy ők kértek mentességet a stop alól, és azt meg is kapták.

Az RTL Klub kereste a Miniszterelnökséget is az ügyben: arra voltak kíváncsiak, mire és milyen indokkal kaptak a tárcák és a háttérintézmények felmentést a beszerzési stop alól, de nem kaptak választ.

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tabakur
2013. október 17. 22:37
Kétmilliónál nincs nagyobb fizu.Mondták. Most már van. Meg nincs nagyobb prémcsi. Most már van négy milliós is.Meg ugye a pofátlan végkielégítések. Most már van ott is négy milliós sőt nyolc is. Viszont ők már megérdemlik mert jobban teljesítenek.
HSL
2013. október 17. 22:14
csökken a rezsi, mi :D
thymian
2013. október 17. 22:12
Aki ezzel kezdett..... http://mandiner.hu/cikk/20110224_orban_uj_irodaja_180_negyzetmeter Amilyen a főnök, olyanok az alárendeltjei, nem kell ezen csodálkozni kérem.
becike4
2013. október 17. 19:17
Annyi mindent ígért a gnóm trafikos.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!