Így reagáltak a román kománypártok az autonómiatüntetésre

2013. október 27. 14:48

Egy szociáldemokrata és egy nemzeti liberális képviselő is elítélte a Székelyek menetét. Crin Antonescu elfogadhatatlannak tartja egy enklávé létrehozását, Bogdan Diaconu pedig egyenesen betiltaná a hasonló demonstrációkat.

2013. október 27. 14:48

A szociáldemokrata Diaconu felszólította a román parlamenti pártokat, hogy törvényben tiltsák be a Székelyek menetéhez hasonló megmozdulásokat — hangzott el a Duna Tv adásában.

Antonescu, a liberális párt vezetője és a szenátus elnöke úgy fogalmazott: elfogadhatatlan egy székelyföldi enklávé létrehozása, vagy akár csak annak színlelése Románia területén. Hangsúlyozta, hogy Románia egységes állam, és a román hatóságok elsődleges kötelessége megvédeni ezt az egységet, valamint az államiságot, függetlenül attól, hogy éppen ki kormányoz, vagy ki az államfő  tette hozzá.

liberális politikus emlékeztetett arra, hogy az utóbbi hetekben állást foglalt a rendőrség központosított irányításának megszüntetése ellen. A kormány decentralizációs tervei között ugyanis felmerült, hogy a rendőrség is kerüljön át önkormányzati hatáskörbe. Lehet, most egyesek világosabban megértik, miért ellenezte a liberális párt a rendőrség decentralizációját — mondta Antonescu. 

Összesen 41 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tetigi
2013. október 27. 18:03
Nem lófő, hanem lófasz.
Alarik
2013. október 27. 16:39
Szarháziak, normális világban a ti "egységes államotok" a Kárpátokon túl lenne. Amúgy meg, az egységes állam és egy benne elő nemezti kisebbség területi autonómiája nem egymást kizáró dolgok. Legfeljebb a ti fejetekben. Ja, és mi van Moldovával? Basszátok meg, azt azért jó lenne bevonni az "egységes román államotokba" Szarházi cinikusok.
IgazságosIzomViktor.
2013. október 27. 16:18
Szerintem meg nincs joguk betiltani egy ilyen békés tüntetést.Lehet rá nem engedélyt adni,meg ilyen sunyi dolgokat csinálni,de előbb-utóbb oda kell figyelniük az autonómiaigényre.Lehet hogy ez még sok idő lesz,lehet hogy kevés,de nem fogják tudni kikerülni.
thymian
2013. október 27. 16:06
A hatóságok szerint 15 ezren voltak. Nyamvadt bocskorosok.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!