Budapesti szimpátiatüntetés a román nagykövetség előtt

2013. október 27. 10:56

A Székelyek menetével egy időben zajló budapesti szimpátiatüntetés résztvevői a román nagykövetség épületéhez érkeztek, ahol beszédek hangzanak el.

2013. október 27. 10:56

A magyar fővárosban szervezett békés demonstrációt egy időben tartják a székelyföldivel, ahol a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezésére a két háromszéki falu, Bereck és Kökös közötti ötvenöt kilométeres útszakaszon százezres összefüggő menetoszloppal tiltakoznak Románia tervezett közigazgatási átalakítása ellen, egyúttal Székelyföld területi autonómiáját követelve. 

A tömeg délelőtt fél tizenegy körül a Hősök tere körülbelül egynegyedét foglalta el. A menet tizenegy óra után elindult a román nagykövetség elé, ahol délben a tervek szerint György-Mózes Árpád, a Székelyföldért Társaság elnöke, Bayer Zsolt újságíró és Bence Izabella, a Civil Összefogás Fórum alapítója és szóvivője tart beszédet. Várhatóan háromnegyed egykor hangzik el a Székely Nemzeti Tanács kiáltványa, amelyet Izsák Balázs, a tanács elnöke olvas fel Székelyföldön, s amelyet a budapesti demonstráció résztvevői kihangosítva hallgathatnak meg.

György-Mózes Árpád azt mondta: három kontinensen, tizenhárom ország harminc városában vannak a székely autonómia melletti tüntetések, ami azt mutatja, hogy a székelyek mellett áll a világ magyarsága.

Bayer Zsolt a Román Királyság és Erdély egyesülését kimondó 1918-as Gyulafehérvári nyilatkozatot idézte fel, mely garantálja a nemzeti önrendelkezést. E szerint minden együtt élő nép önállóan bíráskodhat, igazgathatja és képezheti önmagát. A nyilatkozat harmadik cikkelyét  mint mondta, a nagykövetség munkatársai és a román média kedvéért  román nyelven is felolvasta.

Bencze Izabella, a Civil Összefogás Fórum alapítója közölte: petíciót fognak átadni az EU és a román kormány számára, amelyben felsorolják a várható jogsértéseket. Hozzátette: nem hagyják majd, hogy az Európai Unió úgy rázza le magáról az autonómia kérdéskörét, mint ahogy azt eddig tette”, a román kormánynak pedig azt üzente, hogy az autonómia nem ördögtől való: ha egyetértésben, gyűlölködés nélkül hozzák létre, az aranyat ér nemcsak az ott élőknek, hanem az azt jóváhagyó államnak is.

Összesen 99 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
magnamater
2013. október 28. 10:12
Életben maradásukért küszködik a székelység odaát, itt meg a magyarok egymással civakodnak.
nyugalmazott tanár
2013. október 27. 16:46
Együtt dobbant a részvevő tízezrek szíve a szorongatott székely testvéreinkkel. Nagyszerű demonstráció volt, de Bence Izabella közhely színvonalú vontatott szereplése csak rontotta a nívót. Akadt volna helyette kevésbé magamutogató, hiteles részvevő is.
várúr
2013. október 27. 16:33
A Békemenet óta újabb óriási tömeg. Gyásznap a frusztrált ballibáknak. A népakarattal még a libaspecialista Baynau se mert szembefordulni. Pár bitang (Ara Kovács, Kálmán C. György) rögtön ott is hagyta pislogiékat. A Klubrádió kirúgta Kunczét,a nagy nevettetőt.Erre a másik nagy nevettető, Furcsány személyesen telefonon baszta le a tulajt. Megy a hirig "demokratáéknál".
vidorka
2013. október 27. 14:23
Ha a bayerzsóti ott van akkor már el van bas.va az egész!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!