Gazsó L. Ferenc az MTI élén

2013. november 13. 13:14

Holnaptól Gazsó L. Ferenc, az MTVA eddigi tartalom-előállításért felelős vezérigazgató-helyettese tölti be az MTI vezérigazgatói posztját.

2013. november 13. 13:14

A kuratóriumnak azért kellett új vezérigazgatót választania, mert Galambos István, az MTI vezérigazgatója az MTVA nemzetközi és társadalmi kapcsolatokért felelős vezérigazgató-helyetteseként folytatja pályafutását. 

A Médiatanács Médiatanácsa Gazsó L. Ferencet és Toót-Holló Tamást, az MTVA hírigazgatójának hírügynökségi területért felelős helyettesét jelölte a második fordulóban a posztra. A Közszolgálati Közalapítvány kuratóriuma egyhangúlag Gazsót támogatta.

Gazsó L. Ferenc 1976 óta újságíró. Dolgozott a Magyar Távirati Irodánál, a Magyar Ifjúságnál, a Magyar Hírlapnál és a Képes 7-nél munkatársként, majd 1992 és 1995 között a Mai Nap főszerkesztője és a Mai Nap Kiadó Rt. vezérigazgatója volt. 2010 decemberében a Magyar Rádió Kossuth adójának intendánsa lett, 2011 tavaszától ezzel párhuzamosan az MTVA közéleti főszerkesztőjeként is dolgozott. 2011 év vége óta volt az MTVA tartalom-előállításért felelős vezérigazgató-helyettese.

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kronikas
2013. november 15. 18:44
2004-től egy ideig a Rudi Zoltán-féle MTV-nél volt
keresztény kommunista
2013. november 13. 22:33
nem azért mert baj, de ez zsidó? (legalább a miénk ha az!)
waddysno
2013. november 13. 16:53
ne akard megtudni :D
Shom_Ford_All
2013. november 13. 16:53
hìrtv-nél is dolgozott szerintem. 1995-2010 kózött mit csinàlt?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!