Körözik a Sólyom új tulajdonosát

2013. november 14. 13:06

Csalás és közokirat-hamisítás miatt körözik Panamában Welsz Tamást – értesült az Index. A férfi pár napja bejelentette: cége megvásárolta a Sólyom légitársaságot.

2013. november 14. 13:06

Welsz cége, az Afrikában egészségüggyel foglalkozó Charity March nemrég megvette a Sólyom légitársaságot. Most kiderült: a férfit Panamában csalás és közokirat-hamisítás miatt körözik, korábbi üzlettársa és barátnője pedig az Interpol körözési listáján is szerepel – írja az Index panamai hatósági forrásokra hivatkozva. Az Index úgy tudja: a párost korábban őrizetbe is vették, de szabadlábra bocsátásuk után elhagyták a Közép-amerikai országot. Welsz jelenleg Magyarországon tartózkodik, de határozottan cáfolta, hogy körözést adtak volna ki ellene.

Az Index szerint Welsz cégének a Sólyom „eltemetése” lesz a feladata, a rejtélyes befektetők nem fogják megmenteni a céget. A Sólyom megvételét Welsz azzal indokolta, hogy szívesen beszállna egy nemzeti légitársaságba, és nem az a céljuk, hogy halálra keressék magukat a Sólyommal, hanem hogy tőkét adjanak az újraalakulásához.  

Összesen 55 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
rezsivédelem4.0
2013. november 14. 17:36
Rátolkú? Az ki?
kjkj945
2013. november 14. 17:33
A rátolkú tudja hol van!!! Ma lesz a fókuszban riport!!!
basatu
2013. november 14. 15:20
Nicsak még egy dollárpapa! És még egy capcarás pali aki ismét palira veszi krisztihand orbánt!Nesze neked magyar szárnyaszegett SÓLYOM nemzeti kakadu!
sellafield1957
2013. november 14. 14:57
békemenet ...panamába ?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!