Bajnai: Osztogat, majd fosztogat a jövő évi költségvetés

2013. december 17. 14:46

Az Együtt-PM vezetője szerint a 2014-es büdzsé választási költségvetés lesz, a kormány csak a választási túlélésre játszik. Bajnai Gordon szerint az év második felében elveszik az állampolgároktól azt a többletet, amit az első félévben megkaptak.

2013. december 17. 14:46

Bajnai Gordon szerint a jövő évi költségvetés választási büdzsé, amely először „osztogat, de majd fosztogat”. Közel 3,5 százalékos hiány várható, ennyit tervez a kormány a korábbi vállalásokkal szemben – jelentette ki az Együtt-PM szövetség vezetője, a Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány alapítója a jövő évi költségvetésről tartott sajtótájékoztatóján. Bajnai Gordon szerint a jövő évi költségvetés „tisztességtelen”, mert egy olyan növekedésre alapoz, ami ki fog pukkadni, és ennek a kipukkadt lufinak mindenki meg fogja fizetni az árát. A kormány a költségvetéssel most csak a választási túlélésre játszik, hosszú távra feladták az adósságcsökkentést és két év múlva fél százalék körüli tartós növekedési pálya lesz – tette hozzá az Együtt-PM szövetség vezetője.

Az Együtt-PM vezetője szerint a 2014-es költségvetés nyertesei a futballklubok és a stadionépítő cégek lesznek, valamint azok a vállalkozások, amelyek állami pénzből akarnak megvásárolni cégeket. A stadionépítésekre kiszórt tételeket, az állami tulajdonba vett cégek veszteségeit azonban az adófizetőknek kell majd állniuk – tette hozzá. Bajnai szerint lehet, hogy az állampolgárok kapnak egy vonzó fizetésemelést, vagy az alacsony infláció kedvező lesz számukra, de jövőre a második félévben elveszik tőlük azt a többletet, amit az első évben megkaptak. Bajnai Gordon hangsúlyozta, hogy az irreális növekedési várakozások miatt tarthatatlan bevételekkel számol a kormány, és középtávon a kormány programjának vesztesei lesznek a munkavállalók. Bajnai szerint a legfontosabb Magyarországnak, hogy gazdasági növekedés legyen. Kifejtette, ha megnyerik a választásokat, akkor olyan négyéves programot fognak indítani, ami visszahozná a munkahely növekedést.

A 2014-es költségvetésben vannak felesleges tételek, azaz megtakarítási potenciál – mondta Az Együtt-PM vezetője felhívta a figyelmet, hogy a rezsicsökkentés a mostani formájában nem fenntartható, és mivel az állami tulajdonú energetikai cégek veszteséget fognak termelni, csak „rezsiadó” kivetésével lehet majd fedezni a veszteségeket. Alternatív javaslatuk egy önrész nélküli lakásszigetelési program, így 30 százalékkal csökkennének a lakossági fűtési költségek – mondta. Szintén fontosnak nevezte a jövedelmek megemelését, amelyet egy igazságosabb adórendszer bevezetésével érnének el. A minimálbér és az átlagbérből élők szintje közötti csoport esetében adójóváírásra lenne lehetőség, ezt a legjobban kereső állampolgárok 8-10 százalékának szolidaritási adójából finanszíroznák. Ugyanakkor kijelentette, hogy nem fogja engedni „a költségvetési egyensúlyt felborítani”. Az Együtt-PM vezetője a költségvetéssel kapcsolatban idézett számokat a Költségvetési Felelősség Intézet által készített kutatásokra alapozta.

A sajtótájékoztatón szintén részt vett Romhányi Balázs, az intézet vezetője, aki elmondta, hogy a költségvetés november 30-ai adatai alapján a növekedés ideiglenesen két százalékra gyorsul, de pár éven belül 0,5 százalékra fog lassulni. Romhányi hangsúlyozta, hogy több kockázati tényező is van a 2014-es büdzsé esetében. A külpiaci feltételek romlását, a Magyar Nemzeti Bank növekedési hitelprogramjának esetleges sikertelenségét, a költségvetési szervek felhalmozott határidőn túli tartozását, valamint az Államadósság Kezelő Központ által az államadósság finanszírozására használt egyes megoldásokat említette.

Összesen 42 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
miama
2013. december 17. 19:23
Úgy látszik Bajnai Gordon saját magából indul ki....az a szocialista-liberális kormányzásoknál volt jellemző, hogy előbb osztogattak, aztán fosztogattak! 2012-ben 40 %-os béremelés a közszolgálati dolgozóknál aztán a további években a nagy semmi! Választások előtt az ÁFA 25 %-ról 20 %-ra csökkentés majd a választások megnyerése után vissza 25%-ra 1 hónapon belül. Egy aljas gerinctelen társaság az un. Bajnai féle "Együtt...." hisz még a nevük sem igaz! És még ezek akarják megnyerni a választást....sőt kormányozni! Nevetséges!
várúr
2013. december 17. 18:18
Te és a fajtád fosztogatott eddig Bayanu. Ha tehetném, úgy valagba rúgnálak, hogy meg sem állnál édes jó tolvaj apukádig, Bécsig.
Peter8811
2013. december 17. 18:03
Ti csak fosztogattatok Klintonfy Gordon!
Ludas Mutyi
2013. december 17. 17:38
Upsz ! Elszóltam magam ! "Bajnai Gordon szerint az év második felében elveszik az állampolgároktól azt a többletet, amit az első félévben megkaptak." Csak ha én nyerek ! Csak a libás ! Szavazz a libásra !Vote for the goose ! http://www.patriotaeuropa.hu/wp-content/uploads/2013/06/yb-74.jpg
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!