Ellenzék: A hatóságok tárják fel, kik a TV2 új tulajdonosai!

2013. december 23. 15:44

Az MSZP és az Együtt-PM szövetség azt várja, hogy az illetékes hatóságok tárják fel, kik valójában a TV2 új tulajdonosai. Braun Róbert szerint „ritkán vesz meg két magánember egy 20-30 milliárd forint körüli piaci értékű társaságot”.

2013. december 23. 15:44

Erről Braun Róbert szocialista politikus és Szigetvári Viktor, a Bajnai Gordon vezette pártszövetség társelnöke beszélt hétfőn a tévécsatorna budapesti székházánál.

Az Index hírportál szombaton írta meg, hogy a német ProSiebenSat1-csoport eladta a TV2-t üzemeltető MTM-SBS Zrt-t. A dolgozókat aznap úgy tájékoztatták, hogy a tévét Simon Zsolt vezérigazgató, valamint Yvonne Dederick gazdasági igazgató vásárolta meg. Az Index úgy tudja: Simon Zsolt elismerte, hogy nincs ekkora magántőkéjük, de csak annyit közölt, a mögötte álló cégnek magyar tulajdonosi háttere van.

Koltay Tamás, a csatorna szóvivője szombaton az MTI megkeresésére közölte: a tervek szerint hétfőn adják ki a német ProSiebenSat1-csoport hivatalos közleményét.

Az MSZP-s Braun Róbert hétfőn újságíróknak azt mondta: hivatalos közlés azóta sem született a TV2 eladásáról. A hírek azonban aggodalomra adnak okot, különösen azért, mert ritkán vesz meg két magánember egy 20-30 milliárd forint körüli piaci értékű társaságot – jelentette ki. Elmondta, azt várják, az adóhivatal indítson vagyonosodási vizsgálatot a két új tulajdonosnál, hogy kiderüljön, honnan lett ennyi pénzük.

Braun Róbert ugyanakkor megjegyezte, sajtóértesülések szerint a tranzakció mögött valószínűleg olyan, a Fideszhez köthető „oligarchák” állnak, akik régóta szeretnének televíziót vásárolni maguknak. Szerinte azért, hogy „meggyőzzék az embereket arról, amit hétköznapi tapasztalatuk cáfol, vagyis hogy jobban élnek, Magyarország pedig jobban teljesít”.

A szocialista politikus arról is beszélt, hogy Simon Zsolt két éve a Fidesz „támogató jóváhagyásával” nyerte el a TV2 vezérigazgatói posztját, azóta pedig a csatorna teljesítménye „az állami hirdetések özöne ellenére gyalázatos volt, a vállalat leértékelődött, így teremtődött meg a lehetőség arra, hogy a Fideszhez kötődő érdekcsoportok olcsón megvásárolják”. Hozzátette: üzletileg a TV2 „ma nem tűnik egy zseniális befektetésnek”.

Szigetvári Viktor, az Együtt-PM szöveség társelnöke elmondta: azt várják, az illetékes hatóságok állapítsák meg, hogy valójában kik a TV2 új tulajdonosai. Elmondása szerint a Gazdasági Versenyhivatalnak (GVH) egy ilyen méretű, a médiapiacot alapvetően érintő tranzakció után joga van erre, az érintetteknek pedig kezdeményezniük is kell a GVH eljárását.

A politikus jelezte: az ügyben elsőfokú szakhatóságként a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság fog eljárni, ezért abban bíznak, a médiahatóság mindent megtesz azért, hogy tisztázza, kik a TV2 valódi tulajdonosai, és hogy milyen befolyásuk lett így a magyar médiapiacon. Körültekintő GVH- és NMHH-vizsgálat híján a TV2 eladása polgári jogi értelemben semmisnek nyilvánítható – közölte Szigetvári Viktor.

Összesen 64 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
geraz51
2014. február 27. 13:44
Már einézést de kinek mi köze hozzá.Tőlünk sem kérdezték meg,hogy adhatnak e a németeknek földi sugárzást.
imres
2014. február 08. 22:47
Nézd, Segg elvtárs! Akár igazad is lehetne, ha konkrétan a TV2 Horn elvtárs általi értékesítése titokmentesen történt volna. De mint tudjuk, a szocialisták Horn elvtárson keresztül bagóért adták el a jogot. Van ilyen, Segg elvtárs! Úgyhogy pofa be!
kamasuka
2014. január 07. 09:41
Most nem értem a problémát. Eladtak egy kereskedelmi tévét valakinek, aki nem felt. kiválasztott. Ez lenne a baj vagy valójában mi? Kérdezem ezt úgy, hogy Demcsák Zsuzsa lábának kivételével nem volt semmi nézhető a TV2n kb. isz. 1 óta.
Felebarát
2013. december 28. 19:24
most volt amnesztia :D melyik szoclibek :D a nyerges féle svájci cég?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!