A hidrogénfúziótól a Fidesz-tobzódásig – így értékelnek évet Puzsérék

De hát ki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni.

 

Ha mindenkinek személyre szabott pokla van, Puzsérét úgy képzelem, hogy Hajdú Péter rokihelyen parkoló autójába zárják be feltekert ablakokkal nyár közepén, miközben rádióban végtelenítve játsszák, ahogy Mészáros János Elek énekli a Csárdáskirálynőből a Jaj, cicát. Legfeljebb csak egy bajuszpödrésnyi szünettel, amíg bemondják, mennyit kapott közpénzből szignálcsinálásra Ákos úr, esetleg valaki megkopogtathatná néha a szélvédőt, hogy mi van, te kritikus. Egy ilyen pokolban – reálisan létező hely -, Puzsér garantáltan úgy felhúzná magát, hogy pár millió volt feszültségű áramot termelne, amely elég az egész privatizált Tungsramnak.

 

Ott kell annak megtanulni, hogyan kell a dudát fújni.

 

 

Csak tessék, hívogat, mint a vásári mutatványos a The Cure Never enoughjának klipjében, nincs belépő az Apu azért iszik, mert te sírsz kedd esténkénti (bizonytalan voltam, hogy működik-e ez a szó, úgyhogy beírtam a Google-ba, és azt adta ki, hogy csakratanfolyam) beszélgetésfolyamára, és mielőtt leérnék a pincébe, már enyhén kénes transzszagot érzek. De lehet, hogy csak a borom volt az.

 

Mindenesetre Puzsér Róbert napjaink túlfeszített lényeglátója, akinél a határozottan lángészgyanús meglátások keverednek a newtoni világrendben regisztrált baromságokkal. Aki mindig tud meglepetést okozni, vagy azzal, hogy a zsebéből előrántja egy izraeli triphop-együttes cédéjét, vagy azzal, hogy minden várakozás ellenére sem üti le a Viva Comet-gálán Istenes Bencét. Amolyan Szabó Dezsője ő korunknak, a kiegyezés-értékelésük kifejezetten meg is egyezik. Mikor nyárvégi egyiptomi útjáról szakállasan és fekete köntösben tért vissza, akár egy kopt pátriárka, és megtérésről beszélt, sokan kezdtek aggódni érte, hogy ő lesz a megmondóemberek Pajor Tamása, de ez csak átmeneti volt, mint Grabowskinak a nyerskoszt és a Thoreau-olvasás. A Hajdú Péter-elleni harc visszazökkentette a magyar kerékvágásba és ezúttal is kőkemény közéleti évértékelőt ígért. Ám egyelőre a messire késik.

 

Beszélgetőtársa, a Buddhista Főiskolán tanító egyiptológus-kulturális antropológus Farkas Attila Márton, a FAM-ként intézményesült reneszánsz ember, akivel itt hallgatható a baloldal válságát boncoló eszmetörténeti beszélgetésünk, előbb érkezik, és menten elfoglalja helyét a rivaldafényben. Kettejük szereposztásában FAM a kiábrándult és cinikus értelmiségi, akinek sűrűbben kell pisilnie menni. Arra gyanakodhatunk, hogy ez az idősebb korral jár, vagy hogy a vécétartályban elsüllyesztett egy kétdekás kevertet, de nem, inkább ez csak a „hugyozok mindenre” imázsának a része lehet, miként az, hogy Lennon-szemüvegében imádja hülyének tettetni magát. Pedig elsőrangú elme karakteres állásfoglalásokkal, mintha Kerényi Károlyt ötvöznénk Andreas Baaderrel. Vallástörténeti kutatóközpontot kéne vezetnie, nem itt szeánszoznia, noha láthatóan élvezettel csinálja. „Ahhoz mindenről eleget tud, hogy vitatkozni tudjon” – jegyezték meg a piramisjátékosról.

 

 

A közvélemény Puzsért követeli. Robi húsz percet váratja közönségét, de aztán akkora lendülettel érkezik, hogy majdnem felborít egy fekete kapucnis antiglobalistát. A kemény magon túl húszas-harmincas értelmiségi-zsánerűek adják az Apu hallgatóságának többséget, vannak esélyegyenlőségben utazó negyvenes hölgyek is, de feltűnik egy-két tuti József Attila-rajongó gimnazistalány, és olykor csapatosan jelenik meg néhány Puzsér-rajongó kamasz, akik levágósan Torrente csatlósai. 

 

Puzsér Róbertnek nem kell erősítő, hogy ne fújjon ki, mint szél a lyukból. Ahogy föltrappol a pódiumra, menten magához ragadja a mikrofont, már alig várom a közéleti évértékelőt, és beleszól: „Beszéljünk ma este a fizikáról”. Mi van? Őszöd óta nem éreztem magam ennyire átkúrva a palánkon.

 

Ám szerencsére egy ihletett megfejtéssel indul az est: „A reáltudományok arra valók, hogy harminc évvel meghosszabbítsák az életed. A humántudományok arra valók, hogy ezt a plusz harminc évet megtöltsék tartalommal”. Ez remek trambulin lett volna ahhoz, hogy átkössünk Horn Gyula ismert „minek annyi filozófus?” kijelentésének tetemrehívására – a filozófusok már jó ideje úgy célpontok kicsiny hazánkban, mint Mao Kínájában a verebek –, ám Puzsér csak azért is a fizikával folytatja. Két percen belül már a hidrogénfúzióról üvöltözik pokolnál hangosabban, noha nyilván annyira ért hozzá, amennyire tizenegyest tud rúgni Friderikusz.

 

A helyzet súlyosbodik, amikor a részletekbe merülünk: „Esetleg ejthetnénk néhány szót az időutazásról”. És itt csapok a homlokomra, miközben FAM sikertelenül próbálja letéríteni a beszélgetést előre kiszámított ballisztikus pályájáról azzal a város gerilla trollkodással, hogy tekesekkel bulizott az egyik ismerőse.

 

De Puzsér Róbert nem hagyja magát, már felpörgött nyolcvannyolc mérföldre: „A féregjárat elmélete azon alapszik, hogy a világ lyukacsos”. Én csupán a közlekedőedényeken és a Mikola-csövön edukálódtam, de az alapján is le tudtam szűrni, hogy Puzsér éppen a nap baromságát mondja, de nem ő lenne, ha nem reflektálna rá menten, hogy „eddig faszságokról beszélgettünk”. És ehelyett komoly levezetés következik, melynek végén kijelenti, „az időutazás meg fog valósulni 300-400 éven belül”. Hát túl sok kockázatot nem vállalt, addigra talán lesz egymillió új munkahely is.

 

 

Megjelent ennek Salamon király?

 

Egy órán át hallgatni, ahogy Puzsér Róbert a magasabb szintű fizikáról monologizál, nagyon irracionális dolog. Úgyhogy maradtam - noha engem halmozottan hülyének nézhettek a körülöttem ülő autonómabb hallgatók, hiszen jegyzeteltem -, ráadásul az időutazásnál már láthatóan inkább értett a hidrogénbombához, még ha nyilván nem is egy Szaharov. Hidrogénbombás kiselőadása mögött már egy egész spektrumtévés dokumentumfilm lehetett a fedezet.

 

„Az atombomba a hidrogénbomba detonátora” – nyomatékosítja, és eközben nem Puzsér lenne, ha nem kerülnének szóba a náci csodafegyverek –„Hogy állunk a csodafegyverekkel?” „Jönnek. Jönnek.” -, merthogy, játszik el Kazinczy utcai Phil K. Dickként a történelmi alternatívákkal, az lett volna a fordulat, ha a németeknek összejön a nehézvíz-projektje és Werner von Braun V-2-sel küld atomot Londonra.

 

„Amely Londont bombázta, ugyanaz a márkájú termék volt, mint amely az USA-t felvitte a Holdra” – kommentálja Puzsér, hogy a második világháború végével az amerikai kormány úgy igazolta le a rakétatudósok special one-ját, Werner von Braunt és csapatát, mint az NDK bukásával Kína a keletnémet doppingszakembereket.

 

Mi sül ki ebből a sok energián túl? A szociálpolitikai konklúzió, olyan hatással, amilyennel Heki kutya ront bádogdobozából Öveges professzor kísérletében: „Ha létrejönne a hidrogénfúzió, akkor leesnének az energiaárak öt forintra.” Rezsicsökkentés! Meg kétharmad és ötszázéves növekedés.

 

„Te, nem ezt akarja a Széles Gábor?” – veti közbe a sörébe belekortyoló FAM.

 

Lám, egy féregjáraton csak átjutottunk a magyar közéletbe.

 

 

Mi másról is kezdhettek volna beszélgetni eztán, minthogy a napokban nyilvánosságot kapott: decemberben Lázár János Semjén Zsolt vadászbabérjaira tört, hiszen a Habsburg-Lotharingiai főherceggel, egy Károlyi gróffal, egy liechtensteini herceggel és a magyar Omar Shariffal, a Rózsa Sándor-i múltját megtagadó és labancnak álló Oszter Sándorral közel ezer fácánt puffantottak le.

 

„Koronás fürtökre ha mászik, féreg marad ott is a féreg” – citálja a Burns-verset FAM, majd bővebben is kifejti: „Én utáltam az SZDSZ-t, de már annyira tele van a faszom a Fidesszel. A tobzódása, az orgiája az undormánynak, amit az Orbán-rezsim csinál. Nem tudok annyit enni, mint amennyit hánynék.”

 

Puzsér pedig menten rápörög: „Én a következő ilyen vadászatra szívesen kimennék tizenöt emberrel paintballozni ezekre.”

 

Újabb és újabb ötletekkel tromfol egymásra Puzsér és FAM, míg végül utóbbi kijelenti: „Megfigyeltem, hogy ahogy az Apu végére érünk, egyre lassabban telik az idő”.

 

Így jutottunk vissza a kvantummechanikához és a csillagokhoz.

 

„Isten testét hívja a fizikus univerzumnak” – zárja az év első Apuját Puzsér, nekem pedig a várt évértékelőre már előre megírt intertextuális leütésemet félretéve már csak annyi marad konklúziónak, hogy a magyar nyilvánosságban Puzsér és Farkas Attila Márton Suzukival száguldanak forgalommal szemben egy autópályán, miközben mindenkit anyáznak. De olyan hévvel és stílussal teszik, hogy minden egyes alkalommal kedvet kapok, hogy beüljek melléjük. Akkor is, ha atomfizikával traktálnak.

 

Ez nem pokol. Tisztítótűz.