Az orosz atom mellett tüntettek jobbosok és balosok

2014. január 22. 12:41

Együtt tüntetett a Paksi Atomerőmű bővítéséről szóló moszkvai megállapodás mellett a kormánypárti Honfoglalás 2000 és a baloldali Munkáspárt, Thürmer Gyula pártja – írja a 444. A Honfoglalás 2000 korábban a Svédország elleni tüntetésével hívta fel a figyelmet magára.

2014. január 22. 12:41

Együtt tüntetettek a Paks bővítésének ügyében a kormány által Oroszországgal kötött megállapodás mellett a Honfoglalás 2000 kormánypárti civil egyesület és a Munkáspárt szimpatizánsai az orosz nagykövetség előtt – írja a 444. A demonstrálók „Roszatom: Jó atom”, „Magyaroknak olcsó áram” és „Arccal kelet felé” feliratú táblákkal tüntettek, majd támogató levelet adtak át az oroszoknak.

Nem ugyanazon az eszmei vágányon haladunk, de az, hogy egy jobboldal civil szervezet és baloldali párt összefog, rendkívüli dolog” – nyilatkozta Szilvásy, aki nem a volt titokminiszter, hanem a Honfoglalás 2000 egyesület elnöke. Szerinte azért támadják most a kormányt, mert a nyugati cégek kimaradtak az üzletből és azért kellett titokban tárgyalni, nehogy az ellenzék megfúrja a megállapodást.

Thürmer szerint az atomreaktor bővítése a társadalom közös érdeke, és ha már függenünk kell, akkor függjünk többfelé: gazdaságilag a németektől, katonailag az amerikaiaktól, energetikailag az oroszoktól.

(Kép: 444)

Összesen 110 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
realista
2014. január 22. 23:10
Szó sincs itt semmiféle összeborulásról, mindössze abban van egyetértés - amiben egyébként minden normális ember egyetért - hogy szükség van az atomerőműre, és ebben az ügyben nem az atomenergiával, és nem is az oroszokkal van a probléma.
=nessuno=
2014. január 22. 18:52
Gratulálok. :D:D
zolka50.50
2014. január 22. 18:29
Thürmer és pártja egy dologban mindenképpen tiszteletet érdemel: megmaradtak azoknak, akik voltak, nem lettek komcsiból libsik, szoclibek, akármik. Nagyon sok embert tisztelek annak ellenére, hogy egészen más a világképünk.
Berecskereki
2014. január 22. 15:26
Szakértők szerint egy modern gázos erőmű rentábilis működéséhez 65 eurós eladási árra lenne szükség a jelenlegi gázárak mellett - ismerteti a Napi Gazdaság.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!