Támogatta az összefogást az MSZP választmánya

2014. január 18. 14:19

Megszavazta, és támogatja az MSZP választmánya az ellenzéki összefogást, és Mesterházy Attilát javasolta miniszterelnök–jelöltnek a párt kongresszusa számára. A szocialistáknak két új szóvivője is lett, azonban Török Zsolt nem folytatja eddigi munkáját.

2014. január 18. 14:19

Egyhangúlag támogatta az MSZP választmánya a baloldali ellenzéki pártok kedden megkötött választási megállapodását. A szocialista pártnak két új szóvivője van: Budai Bernadett és Veres Gábor. Botka László választmányi elnök a testület szombati budapesti ülése után elmondta: Mesterházy Attila pártelnök beszámolója után ellenszavazat nélkül hagyták jóvá a közös jelölt– és listaállítást. A választmány ugyancsak egyhangúlag azt javasolta az MSZP kongresszusának, hogy jövő szombaton Mesterházy Attilát válassza miniszterelnök-jelöltté.

A választmányi gyűlésen döntöttek arról is a szocialisták, hogy az őszi listaállításkor elfogadott sorrendben szerepelnek az ellenzék közös listáján a politikusok. Vagyis az összefogásban részt vevő pártok vezetői mögött Botka László lesz a hatodik, Tóbiás József frakcióvezető–helyettes a hetedik, Gúr Nándor alelnök a nyolcadik, Harangozó Tamás frakcióvezető–helyettes a kilencedik, Molnár Zsolt kampányfőnök pedig a tizedik.

Mesterházy Attila elmondta, hogy a választási plakátokon és a szavazólapon az összefogásban részt vevő pártok mindegyikének neve és logója szerepel majd, közös lista esetén ez követelmény, és politikai értelemben is hasznos, mert mindenki megtalálja kedvelt pártja emblémáját a szóró– és a szavazólapokon is. Ez azonban nem zárja ki, hogy a napi kommunikációjukban lesz egy rövidebb, könnyen beazonosítható elnevezése a közös listának, ám erről még nem döntöttek. 

A pártelnök azt is bejelentette: két új szóvivő, Budai Bernadett és Veres Gábor segíti az MSZP kampányát. A 2010 óta szóvivőként dolgozó Török Zsolt Bács–Kiskun megyében, a kiskunhalasi körzetben egyéni jelöltként indul a választáson, ezért nem folytatja eddigi munkáját. Mesterházy Attila azt mondta: Török Zsolt nehéz időszakban vállalta a szóvivői munkát, amikor „volt rá példa, hogy a buszon valakit megvertek, mert szocialista szóvivő volt”. Feladatait Veres Gábor választmányi elnökhelyettes és Budai Bernadett veszi át, aki a Gyurcsány– és Bajnai–kormány idején – 2007 júniusától 2009 novemberéig – kormányszóvivő volt, a 2010-es kampányban pedig már volt a szocialista párt szóvivője. Az eddigi pártszóvivő, Kormos Kata a helyén marad, az MSZP országos választási bizottságát pedig továbbra is Kunhalmi Ágnes képviseli szóvivőként.

Mesterházy Attila az MSZP és a Demokratikus Koalíció közötti nézetkülönbségről elmondta, hogy a programegyeztetést már tavaly januárban elkezdték. A két párt a vitás kérdéseket rendezte, és ahogy Gyurcsány Ferenc is utalt rá, ezeket nem hozzák fel a kampányban. Emellett koalíciós kormányzásra készülnek, így azt is meghatározták, hogy szakpolitikai kérdésekben a többség dönt, tehát a szocialista párt szava kellő súllyal esik majd latba.

Összesen 44 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kitiltott
2014. január 19. 13:51
2 like:)
blaupanter
2014. január 19. 10:41
Ment minden az eloirtak szerint ugy,mint janosa kadar idejen.Csak a fejet vesztett egyben nagyot tevedett,ezek a kufarok mar nem szocik,neomszpnacikkapitalst.
nyugalmazott tanár
2014. január 19. 08:57
"Támogatta az összefogást az MSZP választmánya" Nem tán? Ki hitte volna! Bruhahahaha.... Én még nem hallottam olyan marhaságról, amit ezek ne "támogattak" volna. Ha az a marhaság árthat az országnak és lejárathatják vele a saját választóikat. Csak nehogy túltámogassák, mert akkor átbillen és eltanyázik. Hahahahaha.... Szerencsétlen bukott majmok.
kuwiq
2014. január 18. 19:44
Azt a, pedig aszittem, hogy komoly vita lesz, különöen a hibbant bolsi milliárdos harmadik pozíciójáról a listán. Nagyon csalódott vagyok, nem hiszem, hogy képes lennék a zösszefogsra szavazni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!