Gyurcsány: Magyarország legnagyobb szélhámosa Orbán Viktor

2014. február 07. 19:53

A DK elnöke kaposvári fóruma előtt tartott sajtótájékoztatón egyebek mellett azt mondta: ő 2006-ban egy életre kifizette az igazmondás árát, így már kötelessége igazat mondani. Ezzel szemben Orbán Viktor, aki állítólag sosem hazudott, most azt hazudja, hogy Magyarország jobban teljesít, miközben ez nem igaz, inkább zuhanórepülésben van. Gyurcsány szerint a kormányfő szélhámos, mivel tudatosan megtéveszti az embereket azért, hogy előnyhöz jusson.

2014. február 07. 19:53

Demokratikus Koalíció elnöke szerint Magyarország nem jobban teljesít, hanem zuhanórepülésben van. Gyurcsány Ferenc erről pénteken Kaposváron, egy lakossági fórumot megelőző sajtótájékoztatón beszélt. Nem igaz, hogy Magyarország jobban teljesít, ahogy azt Orbán Viktor miniszterelnök mondja – jelentette ki. Ennek igazolására példaként hozta fel, hogy míg 2002 és 2010 között a reálkeresetek 3,24 százalékkal növekedtek, addig a következő három évben  ugyanezek a keresetek átlagosan egy százalékkal csökkentek. A nemzeti jövedelem „az elmúlt nyolc évben” minden évben 1,6 százalékkal emelkedett, az elmúlt három-négy évben átlagosan 0,4 százalékkal csökkent, az infláció 5,3 százalék volt, az elmúlt három évben 5,4 százalék, a svájci frank annak idején 180, ma 250, egy euró 256 forint volt, ma 308 – sorolta a politikus.

Én 2006-ban kifizettem egy életre az igazmondás árát, okom van, kötelességem igazat szólni, csak az igazat” – mondta Gyurcsány Ferenc, hozzátéve: „ezzel szemben a miniszterelnök, aki állítólag soha nem hazudott, most azt hazudja, hogy Magyarország jobban teljesít, miközben látják, hogy lényegesen rosszabbul”. A magyar nyelvben azt az embert, aki másokat tudatosan megtéveszt annak érdekében, hogy előnyhöz jusson, úgy hívják, szélhámos – mondta Gyurcsány Ferenc, majd úgy fogalmazott: „Magyarország legnagyobb szélhámosát Orbán Viktornak hívják”.

Arra a kérdésre, hogy az MSZP megfelelően kezelte el a Simon ügyet, közölte: „lényegében minden, ami egy párt kezében van, azt Mesterházy Attila megtette, keményen határozottan egyértelműen”. Azzal kapcsolatosan, hogy miként vélekedik a Simon ügyről, Gyurcsány Ferenc úgy válaszolt: csúnya ügy. „Csak azt tudom mondani, hogy akinek nem elég a politikusi fizetése és nyúlkál a közösbe, az ne menjen politikusnak. De ez legalább annyira igaz Orbán Viktorra, akit úgy látom, nem akar a jobboldal lebuktatni, hanem vigyáz rá, mint amennyire igaz Simon Gáborra” – mondta a DK elnöke.

Gyurcsány Ferenc arra a felvetésre, hogy mit értett az alatt a korábbi kijelentése alatt, hogy ha a baloldal megnyeri a választásokat, akkor megszorításokra lesz szükség, azt mondta: „sajnos, ez a kormány nem tud költségvetést csinálni”. 2011 óta nem volt egyetlen egy költségvetés sem, amely ne megszorítással fejezte volna be a pályafutását – jegyezte meg a volt miniszterelnök, aki úgy vélekedett: „minden politikust figyelmeztetni kell, hogy óvatosan ígérgessen, mert nem lesz tele a költségvetés lehetőségekkel”. Gyurcsány Ferenc független elemzőkre hivatkozva azt mondta: még normál, tehát 297 forintos árfolyam mellett is nagyjából 150-200 milliárd forintos kiigazításra lesz szükség, de ilyen árfolyam mellett, ami most van, ez sokkal inkább 250 milliárd forint lesz. Egy nagyon szigorú költségvetést fog örökül hagyni ez a kormány – tette hozzá a DK elnöke.

A kaposvári fórumra érkező baloldali politikus ellen mintegy harminc-negyven tüntető síppal, kereplővel, transzparensekkel tüntetett.

Összesen 193 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kitiltott
2014. február 08. 23:56
Feri mindig az kiabál akinek a háza ég..
catalina9
2014. február 08. 15:09
Gyurcsány egy politikai Strassnoff Ignác!
Anti Komcsi
2014. február 08. 11:32
Elmebeteg táncos ripacs . Beteges hazudozó, reszket a hatalomért amit miniszterelnöksége idején arra használt, hogy tönkretegye, kiárusítsa,és brutálisan eladósítsa az országot.
liberálzöld.
2014. február 08. 11:24
Hát szó, mi szó, gyurcsánynak ebben iagaza van.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!