Nem kampányolnak a kereskedelmi televíziókban és rádiókban

2014. február 15. 16:22

Szombaton 16 óráig jelentkezhettek a kereskedelmi televíziók és rádiók a Nemzeti Választási Bizottságnál akkor, ha a kampányban politikai reklámot kívánnak sugározni. Egyelőre úgy tűnik, nem lesz politikai kampány 2014-ben a kereskedelmi televíziókban és rádiókban, hiszen a médiumoknak az adásidőt ingyen kellett volna biztosítani a pártoknak.

2014. február 15. 16:22

Szombaton 16 órakor lejárt a határidő: az országos kereskedelmi rádiók és tévék eddig jelentkezhettek a Nemzeti Választási Bizottságnál (NVB), ha a kampányban politikai reklámot kívántak közzétenni. Pénteken a munkaidő végéig egyetlen ilyen bejelentés sem érkezett, de nem tudható, hogy az azóta eltelt időben jelentkezett-e valamelyik médium. Az alaptörvény rögzíti, hogy a demokratikus közvélemény kialakulásához választási kampányidőszakban szükséges megfelelő tájékoztatás érdekében politikai reklám kizárólag ellenérték nélkül, az esélyegyenlőséget biztosító feltételek mellett közölhető.

A választási eljárásról szóló törvény (Ve.) részletezi ezt a szabályt és különbséget tesz a politikai hirdetés és a politikai reklám között: a jogszabály politikai hirdetésnek nevezi az ellenérték fejében, valamely jelölőszervezet vagy független jelölt népszerűsítését szolgáló és támogatásra ösztönző, sajtótermékben (illetve az interneten és moziban) közzétett tartalmat. A politikai reklám – amelynek a célja ugyancsak a jelöltek, jelölőszervezetek népszerűsítése – televízióban, rádióban jelenhet meg.

A Ve. szerint a nem közszolgálati médiaszolgáltató egyenlő feltételek mellett teheti közzé a jelöltet, illetve listát állító jelölőszervezetek és a független jelöltek politikai reklámjait, közös jelölt, illetve közös lista esetén a jelölőszervezetek együttesen jogosultak a politikai reklám megrendelésére. A politikai reklámhoz véleményt, értékelő magyarázatot fűzni tilos. A politikai reklám közzétételéért a médiaszolgáltató ellenszolgáltatást nem kérhet, és nem fogadhat el.

A jogszabály szerint amennyiben a közszolgálatinak nem minősülő, országosan elérhető lineáris médiaszolgáltatást nyújtó szolgáltatók (televíziók és rádiók) biztosítani kívánják politikai reklám közzétételének lehetőségét, ezt legkésőbb február 15-én 16 óráig kötelesek közölni a NVB-vel. Abban az esetben, ha a médiaszolgáltató határidőben nem nyilatkozik, politikai reklámot nem tehet közzé a kampányidőszakban. Az NVB-hez pénteken a munkaidő végéig egyetlen ilyen bejelentés sem érkezett, de az nem tudható, hogy az azóta eltelt időben jelentkezett-e valaki.

Ha senki nem jelentkezett a határidőig, akkor politikai reklámot csak a közszolgálati rádiókban, tévékben láthatnak a választópolgárok.

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bsandor
2014. április 15. 16:15
olga,antónia,egon csak jólképzett komunikációs szakemberek,kár,hogy nem nekünk dolgoznak de bánatbandi az már kávézacc
bsandor
2014. április 15. 16:15
hihi,itt az összefogás akik Hazát szeretnének vezetni,jó ,csak a képet néztem,álmos és fáradt vagyok
egysegelem
2014. március 01. 11:44
A torveny eleve butasag, miert biztositana egy kereskedelmi ado ingyenes idot a kampanyra? Majd ha vesznek nala fizetett hirdetest, azt beteszi, ahogy a vilag barmely pontjan mukodnek a kereskedelmi adok.
6qwasyx
2014. február 27. 14:36
Azt hiszem, kiírtuk magunkat a civilizációból, demokráciából.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!