Folytatódik a Fidesz szerint a „szocialista bűnregény”

2014. március 30. 11:47

A Fidesz szerint tovább folytatódik a „szocialista bűnregény”, ugyanis újabb titkos bankszámlát találtak a Magyar Nemzet információi szerint, amely Simon Gábor volt MSZP-alelnökhöz köthető.

2014. március 30. 11:47

Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője vasárnapi sajtótájékoztatóján azt mondta, 60 millió forintnyi euró volt a számlán idén januárban, de 2011 áprilisában 230 millió forintnyi eurót is tartottak rajta, és többször volt nagy összegű be- és kifizetés is. A szóvivő felhívta a figyelmet arra, hogy ez már a harmadik nagy összegű titkos bankszámla, amit találtak, amelyeken összesen több mint 600 millió forintot tartottak.

A Fidesz újra azt kérdezi Mesterházy Attila MSZP-elnöktől, az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltjétől: még mindig úgy gondolja, hogy elmenekülhet a felelősség és a kérdések elől? Selmeczi Gabriella szerint az ellenzék délutáni rendezvénye megfelelő alkalom arra, hogy Mesterházy elmondja: mit tud a százmilliókról, kinek a pénzét tartották a számlákon, és hány szocialistának van még ilyen bankszámlája.

A Magyar Nemzet hírportálja úgy tudja, hogy a hatóságok által talált egyik számlát a salzburgi Bankhaus Carl Spängler & Co. AG-nál vezették, egyenlege 2014. január 23-án 199 977 euró volt. A lefoglalt banki iratok szerint a Simon Gábor nevére szóló számlát 2008. január 28-án nyitották meg a salzburgi pénzintézetnél. Az mno.hu azt írta, hogy a számla forgalma a 2008 és 2010 közötti időszakban volt a legsűrűbb, előfordult, hogy néhány naponta regisztrált a bank rendkívül nagy összegű, esetenként az egymillió eurót is elérő készpénzes be- és kifizetéseket, és ennek a számlának a terhére tőzsdén kívüli értékpapír-vásárlásokat is végeztek. A bizonylatok tanúsága szerint 2011. április 4-én a számla egyenlege például 762 346 euró volt – írta a portál.

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Antigoné
2014. március 30. 13:31
Kíváncsi vagyok, hol van a vége (van-e egyáltalán) a Simon-ügyek, ami ,úgy tűnik ma már, csak a jéghegy csúcsa lehet. A Féleszű megmondta: jobb, ha nem tudjuk, honnan jött a pénz az MSZP-számlákra. Tényleg. Lehet, hogy jobb lenne. Eddig is sokkoltak a hírek.
nyugalmazott tanár
2014. március 30. 13:14
Tessék már elárulni, hogy ki kriminalizálja a baloldalt? Ahol a köztörvényes bűncselekményeket szervezetten, folyamatosan, nagy értékekre követetik el, sokmilliárdos károkozással, éveken keresztül, számos közokirat meghamisításával és a védelmi, rendészeti állomány felhasználásával, ott nincsen szükség kriminalizálásra. Úgy kriminális, ahogy van. Az összes testületével, lejáratódott vezetőivel és klientúrájával, ostoba és cinkos, erkölcstelen támogatójával együtt.
tapsihapsi
2014. március 30. 13:10
folytatódik a fideszes kutyakomédia! cseppekben adagolva a választások előtt...
kuwiq
2014. március 30. 12:26
Elvtársak ez nagyon gáz. Ezt nehéz lesz keretek között tartani, ez bizony erősen a tiltott pártfonanszírozás világa, a komplett vezetés mehet a börtönbe. Kár, hogy a dinka már nem tag.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!