Mesterházy: A sajtószabadság követelése ma is aktuális

2014. március 16. 15:20

Huszonegyedik alkalommal adta át vasárnap a Szabad Sajtó-díjat az MSZP által alapított Szabad Sajtó Alapítvány. Idén Doros Judit, Parti Nagy Lajos, Pikó András és Tibori Szabó Zoltán kapta meg az elismerést. Mesterházy Attila beszédében egyebek mellett a sajtószabadság kívánalmáról, illetve a jobboldali médiatúlsúlyról beszélt.

2014. március 16. 15:20

Doros Juditnak, a Népszabadság újságírójának, Parti Nagy Lajos Kossuth-díjas költőnek, írónak, Pikó Andrásnak, a Klubrádió műsorvezetőjének és Tibori Szabó Zoltán publicistának, holokausztkutatónak ítélte oda idén a Szabad Sajtó-díjat az MSZP által létrehozott Szabad Sajtó Alapítvány. Az alapítvány idén 21. alkalommal döntött az elismerésekről, amelyeket – az Egyesült Államokban lévő Tibori Szabó Zoltán kivételével – a Pilvax étteremben vettek át a díjazottak vasárnap.

Mesterházy Attila, a baloldali ellenzék miniszterelnök-jelöltje a díjátadón arról beszélt: az 1848-as forradalom egyik legfontosabb követelése a sajtószabadság, a cenzúra eltörlése volt. Véleménye szerint ez ma is aktuális, az Orbán-kormány a médiatörvény elfogadásával, az állami hirdetések elosztásával mindent megtett azért, hogy uralma alá hajtsa a sajtót és korlátozza a szabadságát. Hangsúlyozta: a demokrácia egyik alapköve a tájékozott polgár, ehhez pedig az kell, hogy a médiában dolgozók objektíven tájékoztassák az embereket. Ma Magyarországon viszont erős jobboldali médiatúlsúly van, a köztelevíziót is párttévévé silányították – jelentette ki.

Az MSZP elnöke szerint ezért különösen fontos, hogy a díjazottak „dacolnak az ellenszéllel”, és megírják, amit tapasztalnak, gondolnak. A szocialista pártelnök arról is beszélt, a miniszterelnök úgy gondolkodik, hogy akinek többsége van, annak igaza is van. Szerinte bár a kormányfő ünnepi beszédében azt mondta, Magyarország egységes, Orbán Viktor valójában kirekeszti azokat, akik nem értenek egyet a Fidesz aktuális álláspontjával, az ellenzékre pedig bűnbakként tekint. A baloldali összefogás ezzel szemben olyan országot szeretne, ahol a jobboldaliak is otthon érzik magukat – jelentette ki, hozzáfűzve: azért is kell kormányváltás, hogy félelem és megosztottság nélkül lehessen élni. Mesterházy Attila szerint az április 6-ai választás ezért történelmi jelentőségű lesz.

Kránitz László MSZP-s országgyűlési képviselő, a Szabad Sajtó Alapítvány elnöke azt mondta: évről évre azokat díjazzák, akik akár egzisztenciájuk veszélyeztetése árán is kiállnak a sajtószabadság mellett.

A hagyományosan a március 15-ei nemzeti ünnepre időzített díjátadón újságírók és közéleti személyiségek mellett számos szocialista politikus – mások mellett Baja Ferenc, Harangozó Tamás, Horváth Csaba, Józsa István, Kovács László, Lamperth Mónika és Puch László – vett részt.

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
geraz51
2014. június 03. 15:55
Komoly csapat csak az a baj,hogy még szabadok.
Speer
2014. március 28. 11:02
Vegyetek magatoknak egy tévét. :)
pipafa
2014. március 26. 11:00
Parti Nagynak az „azonosítója” is leesett. Bár a másik négyet sem arról ismerem(fel).
1120
2014. március 26. 11:00
"Mesterházy: A sajtószabadság követelése ma is aktuális" A melletted álló bűnözők szabad tevékenykedése a legjobb példa arra, hogy VAN sajtószabadság Magyarországon! (Hazudozásokkal csak mind lejjebb küzdöd magad, picsaszájú...)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!