Orbán: Jobban teljesítünk az EU-s átlagnál

2014. március 28. 08:40

A miniszterelnök szerint Magyarország a fontos gazdasági mutatók szerint jobban teljesít az EU átlagánál. Orbán elmondta: tíz év alatt egymillió új munkahelyet ígértek, ebből a ciklusban 250 ezer meg is valósult. A miniszterelnök azt is elmondta, hogy olyan politikát próbált csinálni, ami a magyar embereknek jó.

2014. március 28. 08:40

Orbán Viktor miniszterelnök szerint Magyarország minden fontos gazdasági mutató alapján jobban teljesít az Európai Unió átlagánál. Emlékeztetett: tíz év alatt egymillió új munkahelyet ígértek, ebből egy ciklus alatt több mint 250 ezer megvalósult, ami az időarányosnál kevesebb, de elfogadható és több, mint bárki gondolta volna 2010-ben.

Arra a felvetésre, hogy az új állások közül kevés a versenypiaci, úgy válaszolt: a vállalkozások még sokaknak nem tudnak munkát adni. A változás az, hogy az előző kormányok segélyt adtak az alulképzett, munkaerő-piaci szempontból kedvezőtlen térségben lakó embereknek, a mostani pedig a közfoglalkoztatás révén munkát ad nekik – mondta. Kiemelte, hogy a közfoglalkoztatottak a korábbi 28 ezer forintos segély kétszeresét kapják közmunkabérként.

A miniszterelnök szólt arról, hogy a tavalyi év trendforduló volt, a rezsicsökkentés miatt is alacsony infláció következtében nőttek a reálkeresetek. Orbán Viktor hangsúlyozta: Magyarország minden lényeges gazdasági mutató – munkanélküliség, foglalkoztatás, gazdasági növekedés, infláció, külkereskedelmi egyensúly – alapján jobban teljesít az uniós átlagnál.

Beszélt arról is, hogy bár a szakképzésben biztató jelek vannak, a munkástanulók jól szerepelnek nemzetközi versenyeken, és egyre inkább az iparkamara igényeihez igazítják a képzést, az általános iskolai oktatással kapcsolatban még sok a teendő. A jó oktatásügyhöz szükséges keretet megalkották, a közoktatási rendszer „irányítható állapotban van”, de tartalmi változások kellenek a nemzetközi felmérések szerint romló eredmények miatt – hangsúlyozta.

Olyan politikát próbáltam csinálni, ami a magyar embereknek jó. Nem volt beleírva a szerződésembe, hogy a nagy nemzetközi cégeknek is elégedettnek kell lenniük, az se volt beleírva, hogy a bankok továbbra is extraprofitokat vigyenek haza. Ellenben bele volt írva a vállalásainkba, hogy a magyar emberek életét kell segíteni és könnyíteni. Ha tehát elvesztettem esetleg néhány külföldi barátot, és helyette nyertem néhány millió magyart, azt jó üzletnek tartom” – jelentette ki.

A kormányfő becsületbeli kérdésnek nevezte, hogy mindig ott volt a katasztrófahelyzetek elhárításánál. „Jobban szeretem azt a vezényszót, hogy utánam, mint azt, hogy előre” –magyarázta, hozzáfűzve: a politikai vezetők elsődleges kötelességének tartja az összetartozás erősítését, a közösségépítést.

Kérdésre beszélt arról is, hogy az ellenzék bajban volt az elmúlt négy évben a kétharmados kormánytöbbség mellett, „hiszen a választók nem szavaztak rájuk, úgy azért nehéz erőt mutatni. Szerinte az ellenzék véleménye ilyen erőviszonyok között „tiszteletreméltó, de nem perdöntő”. Hozzátette: kormányának 2010-től tűzoltómunkát kellett végeznie. „Megizzadunk, sáros is lesz a ruhánk, pernye is száll ránk, nem nézünk ki olyan jól, mint ha szmokingban mentünk volna egy partira, de hát nekünk a tűzoltás jutott, meg kellett menteni Magyarországot a pénzügyi összeomlástól. Elvégeztük. Kétségkívül lehetnénk elegánsabbak is. Majd most, a következő választás után talán tudunk új ruhát venni” – mondta.

A jövőre vonatkozó tervei közül kiemelte: fontos a teljes foglalkoztatottság, a rezsicsökkentés, de a legnagyobb baj, hogy még mindig sokan vannak, akiknek bár van munkájuk, jövedelmük, nincs tartalékuk, ezen kell változtatni. Ahhoz, hogy nyugodtabban, kiegyensúlyozottabban, békésebben éljünk, gazdaságilag kell megerősödni, a családoknak kell jobb állapotba kerülniük, ezért kell a családokat támogatni, ezért kell teljes foglalkoztatottság, adócsökkentés, rezsicsökkentés – mondta. „És ha ezt végigcsináljuk, mindenkinek lesz munkából szerzett jövedelemből annyi tartaléka, hogy úgy érezze: az élet nehéz és kellemetlen fordulatai esetén se kell kétségbe esnie” – fejtette ki.

Összesen 165 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tróger gida
2014. március 28. 11:54
Orbán már megint jobban hazudik mint tegnap...
Motivince
2014. március 28. 11:25
Orbán hatalomba belerészegült csaló g aki miközben tudatosan tönkre tette a magyar népét es a gazdaságot millioknak okozván rettegést szenvedést aljas modon a MI MAGYAROK KÖZÖS SIKEREIRÖL handabandázik beteg es gonosz elvakult kártékony hatalmi ámokfuto ember ez napjai meg vannak számlalva és bukni fog le a szemétdombra mert ott van a mélto helye magának és ideologiai ámokfutásanak mocskos rablóbandájával
gfischer
2014. március 28. 11:21
Csak ezt a magyar emberezést HAGYNÁ MÁR ABBA!!! Kevesebbet pofázni, többet tenni!!
Kárpáti Zoltán
2014. március 28. 10:50
Jó, hát azért ne a nyugati országokhoz mérjük már magunkat. Azért jó pár száz év ebben az ütemben, míg oda felzárkózunk.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!