Pénzmosásokról is tudhatott Welsz Tamás

2014. március 25. 07:54

A Magyar Nemzet szerint pénzmosásgyanús ügyletekről és az általa működtetett segélyszervezet támogatóiról is árulkodnak azok a dokumentumok, amelyeket Welsz Tamás múlt csütörtökön bekövetkezett halála előtt adott át a rendőrségnek.

2014. március 25. 07:54

A Magyar Nemzet értesülése szerint a nevével fémjelzett Charity March nevű segélyszervezet hazai „ügyfeleiről” is adatokat szolgáltatott a rendőrségnek halála előtt Welsz Tamás. A lap úgy tudja, hogy a múlt csütörtökön váratlanul elhunyt vállalkozó – mint a Charity March misszióvezetője – olyan dokumentumokat is átadott a hatóságnak, amelyek alapján nyomon követhető, hogy a segélyszervezet milyen cégektől, illetve magánszemélyektől kapott támogatást. 

Ezekből az iratokból és adathordozókból kiderülhet az is, hogy az említett támogatók a szegélyszervezet afrikai akcióihoz csatlakozva milyen összegeket igyekeztek eltüntetni a magyar hatóság elől, valamint az is világossá válhat, kik használhatták pénzmosásgyanús ügyleteik leleplezésére a segélyszervezettel tartott kapcsolatukat – írja a Magyar Nemzet.

Összesen 48 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ifisher
2014. március 25. 10:25
Már csak két hét a választásig. Jobban kéne verni a tamtamot, hogy a 15% se legyen meg!
catalina9
2014. március 25. 10:02
Welsz Tamás titkos iratai között megtalálták Gyurcsány szakdolgozatát és mellette a vele azonos eredetit is, amit a sógora írt.
gokiburi
2014. március 25. 09:18
Néhány liberál-fasisztának alighanem összeszorult mostanában a segglyuka. Helyes. Majd a kigyúrt etnikumok kitágítják a sitten :D
ballibbukás 2014
2014. március 25. 09:17
A Mandiner ezt tűri és engedi. ortyín 2014. március 25. 08:20 @Denia Az "csak" közokirat hamisítás. Ne menj ügyvédnek (sem) Pénzmosásokról is tudhatott Welsz Tamás tovább a kommentre válasz erre ortyín 2014. március 25. 08:19 @cutcopy Továbbra is érv nélkül vagy, mint a prímás program nélkül. Halál nyugodt vagyok,és kévét iszom. És megint rajtad röhögök, ahogy nagyon buzgón szopod a fideszfaszt.......:))))))) Válaszok: cutcopy | 2014. március 25. 08:23 Pénzmosásokról is tudhatott Welsz Tamás tovább a kommentre válasz erre ortyín 2014. március 25. 08:17 @photopaper16 Ez az ország valóban egy jó móka......Ezért dolgozom külföldön, meg a hozzád hasonló marhák miatt is jó móka, de csak nézni........ Válaszok: photopaper16 | 2014. március 25. 08:26 Zanzi bár | 2014. március 25. 08:28 photopaper16 | 2014. március 25. 08:41 Necoure Yamakee | 2014. március 25. 09:07 Vita tovább a kommentre válasz erre ortyín 2014. március 25. 08:15 @cutcopy Ja. A strómanok sorsa mindíg sanyarú.....:))))))) Kérdezni tudni kell tovább a kommentre válasz erre ortyín 2014. március 25. 08:13 @Rasid al-Maghribi Hát ennek értékelésében az arabok annyira nem erősek!Bár viktor már dörgölőzik az abroszfejű társasághoz........... Vita tovább a kommentre válasz erre ortyín 2014. március 25. 08:12 @photopaper16 Miért mi lesz? Statárium, agybeteg? Válaszok: photopaper16 | 2014. március 25. 08:17 Pénzmosásokról is tudhatott Welsz Tamás tovább a kommentre válasz erre ortyín 2014. március 25. 08:11 @cutcopy Miért a SOLYOM tulajdonos csak szocikkal smárolt? A faszodat verted örömödben, amikor a kivénhedt repülő harminc percig Magyarországon volt, te buta segg! Válaszok: cutcopy | 2014. március 25. 08:14 Pénzmosásokról is tudhatott Welsz Tamás tovább a kommentre válasz erre ortyín 2014. március 25. 08:09 @MrStokes Sőt! Ócska, hazátlan nemzetgyilkos,idegenszivű,judeoplutokrata söpredék! :)))))))))))) Ezután nem lehet folytatni tovább a kommentre válasz erre ortyín 2014. március 25. 08:07 @mayday Ezek egy része akkora hülye, hogy még pénz se kell hozzá. Ölég a vak orbánhit. Szanyi, az eszelős tovább a kommentre válasz erre ortyín 2014. március 25. 08:06 @cutcopy Titkosítva 80 évre. Vajon miért is? Ügynökakták........... Válaszok: cutcopy | 2014. március 25. 08:09 Pénzmosásokról is tudhatott Welsz Tamás tovább a kommentre válasz erre ortyín 2014. március 25. 08:04 @kjkj945 Hehe, kiváló sziporka! Szanyi, az eszelős tovább a kommentre válasz erre ortyín 2014. március 25. 08:01 Kapmánykampánykampánykampánykampáany. És nincs program.Köll e "sztori" Helyette. Pénzmosásokról is tudhatott Welsz Tamás tovább a kommentre válasz erre ortyín 2014. március 25. 08:00 @GV0917 Zakarszoba hármas ágy....... Gyurcsány: Sem szabad, sem tisztességes nem lesz a választás tovább a kommentre válasz erre ortyín 2014. március 25. 07:57 @dávid Ez a banya engem orálisan? Na neeee......... Szanyi, az eszelős tovább a kommentre válasz erre ortyín 2014. március 25. 07:56 @Denia Oszt te még egy nyomorult kistérségi fideszes képviselő sem tudsz lenni.......... Szanyi, az eszelős tovább a kommentre válasz erre ortyín 2014. március 25. 07:47 @Denia Időrendben? Székházeladás......Induljunk innen....... Válaszok: Bertorelli | 2014. március 25. 08:21 Kérdezni tudni kell tovább a kommentre válasz erre ortyín 2014. március 25. 07:45 Haladjunk emberek haladjunk, nincs itt semmiféle fideszes látnivaló! Kérdezni tudni kell tovább a kommentre válasz erre ortyín 2014. március 25. 07:43 @balbakó Csak te vagy normális, a bojtos sapkádban, és a pacalszaftos pizsamanadrágodban a lakkpapucsodban, ahogy várod a reggelit az elfekvőben, vén agyhalott! Szanyi, az eszelős tovább a kommentre válasz erre ortyín 2014. március 25. 07:40 Zzuzsa, Zsuzsa, úgy szopsz, mint egy háromnapos tehénborjú. Na lódulj a kasszához! Válaszok: dávid | 2014. március 25. 07:56 Szanyi, az eszelős tovább a kommentre válasz erre ortyín 2014. március 25. 07:37 @marós Jajjj, mi van???? Válogatott meccs a Pancho stadionban, sutyerákföldön? ortyín 2014. március 25. 07:35 @Türelem Csakhogy egy demokráciában egy valóban demokrata politikusnak nincs ilyen mérlegelési lehetősége. De Orbántól nem lehet mást várni, mint ezt a gyáva, és menekülő sunyi lapítást...... Amint látom a hozzád hasonló fideszfaszok még meg is dicsérik a kis putyíncsivavát ezért......Hát így. Mesterházy: Viktor, hazudsz! tovább a kommentre válasz erre ortyín 2014. március 25. 07:31 @cutcopy Igazad van, a hazudozás a fidesz vezérkar tagjainak áll különösen jól, mert ők NEM hülyék hozzá!:))))))))))))) Bajnai: Az Orbán-kormány feléli a tartalékainkat tovább a kommentre válasz erre ortyín 2014. március 25. 07:30 @Quet Lókupecek is így szokták. Ki min szocializálódik. Orbán: Kelet felől nézve a Nyugat kapuja vagyunk tovább a kommentre válasz erre ortyín 2014. március 25. 07:28 @1istvan Mesterházi egy fasz, de ebben igaza van, Viktor folyamatosan hazudik.Akárcsak ő maga. Mesterházy: Viktor, hazudsz! tovább a kommentre válasz erre ortyín 2014. március 25. 07:26 @Vakkhangya Verekedő, krakéler nyuggerek......
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!