Elmeszelte a Zuglói Lapokat a Kúria

2014. április 01. 14:45

A Kúria keddi végzése szerint megsértette a választási eljárás jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlásra vonatkozó alapelvét a Zuglói Lapok című kiadvány azzal, hogy hasonló tartalmú cikket közölt, mint ami a helyi Fidesz hírlevelében, illetve Papcsák Ferenc szórólapján olvasható volt.

2014. április 01. 14:45

Egy magánszemély fordult kifogással a fővárosi 8. számú országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottsághoz a Zuglói Lapok című kiadvány március 13-i számának két írása („A szocialista képviselő kilencven alkalommal nem Zuglót támogatta” és „Pályázati pénzből újul meg az állomás”) miatt. Kérte annak megállapítását, hogy a főszerkesztő és Papcsák Ferenc képviselőjelölt megsértették a választási eljárásról szóló törvényben foglalt alapelveket, valamint a politikai hirdetések közzétételére vonatkozó előírást. Az oevb nem állapított meg jogsértést, álláspontja szerint a cikkben foglaltak nem tekinthetők politikai hirdetésnek, illetve a „A szocialista képviselő kilencven alkalommal nem Zuglót támogatta” kijelentés nem minősül Papcsák Ferenc egyéni képviselőjelölt és a Fidesz-KDNP kampányüzenetének, kampányjelszavának. A magánszemély fellebbezéssel fordult a Nemzeti Választási Bizottsághoz (NVB), amely helybenhagyta az oevb határozatát. Az NVB határozata ellen a baloldali összefogás pártjai nyújtottak be bírósági felülvizsgálati kérelmet. 

A Kúria végzésében a bizonyítás hiányában nem látta igazoltnak a hivatkozott cikk esetében sem a hirdetési, sem a politikai hirdetési jelleget, így álláspontja szerint nem sérülhetett a sajtótermékek közzétételére vonatkozó törvényi előírás sem. 

A Kúria végzésében emlékeztet arra: a kifogás és a fellebbezés bizonyítékaként már csatolták a Fidesz zuglói szervezetének 2014. februári, Polgári Zugló című hírlevelét és Papcsák Ferenc választási szórólapját. A Kúria szerint ezek, valamint a Zuglói Lapok „A szocialista képviselő kilencven alkalommal nem Zuglót támogatta” cikke között ugyan nincs szó szerinti azonosság, „azonban a célzott tartalmi egyezés megállapítható”. A Kúria értékelése szerint választási időszakban bármely párt vagy jelölt kampányanyagában foglaltak megismétlése az önkormányzat, mint helyi közhatalom által fenntartott sajtótermékben formálisan ugyan önálló cikket eredményez, mondanivalójával azonban sérti a rendeltetésszerű joggyakorlás követelményt.

A Kúria ezek alapján megváltoztatta az oevb és az NVB határozatát és megállapította a jogsértést. A Kúria eltiltotta a Zuglói Lapokat a további jogsértéstől és arra kötelezte, hogy a végzés rendelkező részét a legközelebbi számban, a jogsértő közléshez hasonló módon tegye közzé. A végzés ellen további jogorvoslatnak helye nincs.

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Fakutya Guinea
2014. április 02. 02:48
Bencsiknek nem osztottatok most letöltendőt, bíra elvtársak?
kamasuka
2014. április 02. 02:46
Azt ugye vágjátok, hogy közel hasonló a helyzet, mint 2002ben. Akkor voltak ennyire aktívak vérbírókáim választásokkor, és alkalmaztak kettős mércét?! 2010ben nem merték meglépni, mert tudták, hogy mindenképpen Fidesz-KDNP, ellenben most vagy sejtenek valami turpisságot, vagy túl sok liberálbolsevik nyugger bíró van még mindig pozícióban.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!