Heller Ágnes: Elképzelhető egy éhséglázadás

2014. április 10. 09:45

Bár a választások szabadok voltak, a sajtószabadság hiánya miatt korlátozott demokratikus környezetben zajlottak le – mondta Heller Ágnes a Spinoza Színházban a Magyar Nemzet tudósítása szerint. Heller megjegyezte: olyan volna, ha Mesterházyék gratulálnának Orbánnak, mintha a zsidók gratulálnának Imrédynek.

2014. április 10. 09:45

 Elvárni, hogy a baloldali összefogás vezetői gratuláljanak a választások után Orbán Viktornak, Heller Ágnes szerint ahhoz hasonlítható, mintha azt várták volna a zsidóktól, hogy gratuláljanak az első zsidótörvényt elfogadó Imrédy-kormány győzelméhez – erről beszélt a filozófus kedd este Budapesten, a Spinoza Színházban tartott beszélgetésen, írja a Magyar Nemzet.

A rendezvényen a filozófus úgy értékelte a választásokat, bár azok szabadok voltak, a sajtószabadság hiánya miatt korlátozott demokratikus környezetben zajlottak le. Heller az eredményéért elmarasztalta a balliberális oldalt is, amiért a médiatörvény és az alaptörvény átalakítása nyomán kialakult tiltakozásokat követően felhagytak a látványos mozgósítással. A filozófus úgy látta, a Simon-ügy csupán kis részben ronthatta az ellenzék esélyeit, mivel a tősgyökeres balliberális szavazók úgysem hisznek a Fidesznek, bármit is állítson.
 
Heller ezután a német megszállási emlékmű építése elleni fellépésre buzdított. Arra a kérdésre, hogy Magyarországon a jövőben mi várható, azt válaszolta: „Nem lesz itt nyugi!” Heller Ágnessel a választások napján interjút közölt a német Zeit Online internetes újság, amelyben a filozófus szintén sötét jövőt vázolt fel arra az esetre, ha nem sikerül leváltani a kormányt. Állítása szerint ez esetben nem marad remény Magyarország számára. Arra a kérdésre, bekövetkezhet-e az, ami Ukrajnában történt, azt válaszolta, bár nem ugyanabban a formában, de valami hasonló, például egy éhséglázadás Magyarországon is elképzelhető – írja a Magyar Nemzet.

Összesen 157 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tesla
2014. április 12. 01:07
Ágika! Még meddig akarja rohasztani maga körül a levegőt? Tessék már felfordulni!
antioxi
2014. április 11. 20:40
Heller csupán azt kommunikálja, amit a magyarországi zsidók gondolnak/terveznek ebben az országban - ellenünk nem zsidók ellen! Ebben a tervben az egyik fő irányuk a cigányok fellázitása ("éhséglázadás") Ezek ellen minden törvényes hatalmi eszközzel fel kell lépni, mindenek előtt titkosszolgálati felderitéssel! A választások előtt az volt a beszéd fő témája zsidó/liberális körökben, hogy az április 6-iki parlamenti választás olyan fontos, de inkább fontosabb lesz mint az 1990-es. Ezt a nagyon fontos választást bukták el a liberális/zsidó/balolaliak. Az elkeseredésük érthető.
választópolgár
2014. április 11. 20:37
ez elől még a zombik is menekülnének
kjkj945
2014. április 11. 09:35
"Elképzelhető egy éhséglázadás" HÁÁÁÁ stupid nemlétező agyában. Magyarországon összetartás??? Legfeljebb néhány ezer embert szednek össze! Az meg nem éhséglázadás!!!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!