Fidesz: Az arányosság is számítani fog a Fővárosi Közgyűlésben

2014. június 05. 17:38

A kettős többség elve fogja biztosítani az arányosságot az átalakított Fővárosi Közgyűlésben. Ez alapján nem csak egyszerű többség kell egy döntés meghozatalához, hanem az is kitétel lesz, hogy a többséget alkotó polgármesterek a fővárosi lakosság többségét is képviseljék.

2014. június 05. 17:38

Biztosított lesz az arányosság a Fővárosi Közgyűlés munkájában – mondta Gulyás Gergely, az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának fideszes elnöke a testület csütörtöki ülése után újságíróknak. A politikus a bizottságnak az önkormányzati választásokkal összefüggő törvények változtatásához benyújtott összegző módosító indítványát ismertette, amelyben fideszes kezdeményezésre helyet kapott a kettős többség elve.

Álláspontja szerint teljes egészében megoldást kínál az aránytalansággal kapcsolatos alkotmányossági kifogásokra az, hogy a Fővárosi Közgyűlés döntéseinek meghozatalához nemcsak a 33 tagú testület több mint felének, vagyis legalább 17 képviselőnek a támogatása szükséges, hanem kitétel lesz, hogy a többséget alkotó polgármesterek a fővárosi lakosság többségét is képviseljék. Hangsúlyozta: ezzel egyszerre érvényesül a mandátumtöbbség és az arányosság elve. Emiatt szerinte a kerületek lakosságszámának eltéréséből adódó aránytalansági aggályok nem lehetnek helytállóak, hiszen minden, a Fővárosi Közgyűlés által meghozott döntés mögött a választók többsége áll majd.

Gulyás Gergely utalt arra, hogy a kettős többséget alkalmazó eljárást a lisszaboni szerződést vezette be az európai döntéshozatalba. Az eddigi elképzeléseknek megfelelően a 33 tagú testületet a megválasztott főpolgármester, a 23 kerületi polgármester és 9, a kompenzációs listáról mandátumot szerzett képviselő alkotná. A kompenzációval szerezhető mandátumokat pedig úgy osztanák ki, hogy abban is érvényesüljön az kerületek méretének különbözősége – ismertette.

Az összegző módosító indítvány tartalmazza a liberálisokat képviselő Fodor Gábor (független) javaslatát is, amely az önkormányzati választáson is lehetővé tenné a többes jelölést. Az igazságügyi bizottság után a törvényalkotási bizottság is támogatta a változtatást. Az ezzel kapcsolatos újságírói kérdésre Gulyás Gergely elmondta: az LMP is egyetért vele, így a módosítás négypárti támogatást élvez. Hozzátette, tudomása szerint az országgyűlési választáson nem a többes jelölés lehetőségét érték kifogások, hanem a jelöltállításhoz kapcsolódó pártfinanszírozási rendszert. Mivel azonban az önkormányzati választáson indulókat nem támogatja az állam, ez az érv itt nem helytálló – közölte, hozzátéve, hogy az önkormányzati választáson civilek és függetlenek is gyakran indulnak, tőlük pedig nem akarják elvenni a lehetőséget.

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csuka
2014. június 06. 08:06
Merjünk NAGYOBBAT hazudni! /FIDESZDSZ/
balint60
2014. június 05. 20:08
A Fidesz 2010-es fővárosi önkormányzati választási törvénye az arányosság etalonja: a pártok a rájuk leadott szavazatok arányában jutottak mandátumhoz. Miután egy-egy mandátum mögött közel azonos szavazót tartalmazó választókerület kell, most a lehető legkomplikáltabb módon próbálják 'arányossá" tenni lehetetlen ötletüket a különböző lélekszámú kerületek polgármesterei eltérő szavazati arányával. Otrombán kilóg a lóláb: a Fidesz saját,eredeti és az arányosságra épülő törvénye alapján LEHET, hogy ősszel nem nyernének. EZT a kockázatot nem merik felvállalni, ezért jöttek elő ezzel a faramuci javaslattal. A Fidesz cinkelt lapokkal játszik (megint).
Zokni
2014. június 05. 19:15
"...hanem kitétel lesz, hogy a többséget alkotó polgármesterek a fővárosi lakosság többségét is képviseljék...."- mondja a jogászok szégyene. Tehát, immár nincs szükség arra, hogy a főváros önálló érdeke érvényesüljön. Hisz ilyen feltétellel érdemi döntést nem lehet hozni, ha csak néhány ellenérdekelt kerület van. Ennél jobb indok kéne. Mondják inkább azt, hogy ezzel az esetleges vesztes főpolgármesteri szavazás ellenére, a kerületi polgármesterek ebben a ciklusban abszolút többségben lenének a mostani (országgyűlési) választási eredményeket feltételezve. Az legalább tiszta beszéd lenne. Erősebbek vagyunk. Párzani akarunk.
kálmi
2014. június 05. 18:58
Minél többször hallok a részletekről annál elfogadhatóbbnak tartom. Magyarázni kell.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!