Kiakadt a szakma a reklámadó tervezetén

2014. június 03. 08:50

Egyöntetűen elutasítják a reklámadó bevezetésére benyújtott törvénytervezetet az érintett területen működő szakmai szövetségek és egyesületek. A 14 szervezet által aláírt közleményben arra kérik a kormányt, hogy vizsgálja felül a reklámadó bevezetésére vonatkozó javaslatot, illetve tartsa fent a párbeszédet az iparággal.

2014. június 03. 08:50

Közleményben tiltakoznak az az érintett területen működő szakmai szövetségek és egyesületek a reklámadó terve miatt. Mint írják, a Magyar Reklámszövetséget, a Helyi Rádiók Országos Egyesületét, a Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesületét, a Magyar Lapkiadók Egyesületét, a Magyar Marketing Szövetséget, a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesületét, a Rádiós Médiaszolgáltatók Egyesületét és a Repropress Magyar Lapkiadók Reprográfiai Egyesületét meglepetésként érte a reklámadóról szóló törvényjavaslat benyújtása, miután a kommunikációs iparág a Magyar Reklámszövetség összefogásával már tavaly óta tárgyalásokat folytatott a kormányzattal az esetleges új adónemről, de a most benyújtott javaslatról nem kaptak értesítést.

Közölték, arra kérik a kormányt, hogy vizsgálja felül a reklámadó bevezetésére vonatkozó javaslatot, illetve tartsa fent a párbeszédet az iparággal.

A reklámadóról szóló törvényjavaslatot L. Simon László (Fidesz) hétfőn terjesztette az Országgyűlés elé. A javaslat különböző sávokban határozza meg a reklámbevételek adóját, amelyeket fél milliárd forintos árbevételig 0 százalékos adó terhel, a 20 milliárd forintot meghaladókat azonban már 40 százalékos.

A szervezetek azt is kifogásolják, hogy a kivetendő adó versenyhátrányt jelent a magyar kommunikációs iparág számára az olyan globális szereplőkkel – például Google, Facebook – szemben, akik a magyar reklámpiaci bevételek jelentős részét szedik be. Különösen súlyos következményekkel járhat az adó kivetése a televíziós szektorban, amely az adó sávos szerkezete miatt a legnagyobb befizető lehet. Az adó összegének kigazdálkodására adott végső válasz a magyar székhelyű vállalkozások külföldre költözése lehet – írták a szakmai szövetségek.

A közleményben hivatkoznak a Magyar Reklámszövetség tavalyi kutatására, amelyből kiderült, hogy minden reklámra költött 10 forint 47 forinttal járul hozzá a nemzetgazdaság növekedéséhez, ilyen módon a tervezett adóból remélt költségvetési bevétel eltörpül azon káros hatásokhoz képest, amely az iparág szűküléséből, ilyen módon az innováció csökkenéséből, a munkahelyek elvesztéséből és a fogyasztás csökkenéséből érintheti a költségvetést – érvelnek a nyilatkozat aláírói.

Fotó: Mester Tibor

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ördöngös pepecselés
2014. június 23. 15:31
az új adozókat mióta nevezik szakmának?
Droite
2014. június 03. 20:52
Az lenne a hir ha egyet ertenenek vele..
oskar
2014. június 03. 20:52
Szerintem, nem ártana, ha tönkremennének. Túl sok a reklám!!!!!!!!!!!
BőröndÖdön
2014. június 03. 17:22
Orbanisztán,oszt jónapot!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!