Távozik Kerényi György, a VS.hu főszerkesztője

2014. július 16. 14:15

A hvg.hu cikke szerint Kerényi György ma jelentette be lemondását a szerkesztőségnek. Kerényi azt mondta, hogy ő és a tulajdonos másként gondolkodnak a lap „középen állásáról”. A VS.hu tavaly novemberben indult huszonöt fős, nagyrészt fiatalokból álló szerkesztőséggel.

2014. július 16. 14:15

Lemondott Kerényi György, a tavaly novemberben indult VS.hu főszerkesztője – írja a hvg.hu. A cikk szerint Kerényi a szerkesztőségnek azt mondta: ő és a tulajdonos másként gondolkodnak a lap „középen állásáról”. Száraz István tulajdonos ezt nem kommentálta, de azt mondta: bővíteni akarja a szerkesztőséget és már tárgyal az új főszerkesztő kinevezéséről.

A VS.hu tavaly novemberben huszonöt fős fiatal szerkesztőséggel indult. A Cink szerint a portálhoz köze lehet Szemerey Tamásnak, aki Matolcsy György korábbi gazdasági miniszter unokatestvére. Kerényi György 2006-2010 között a Kossuth Rádió főszerkesztője volt, azelőtt pedig az Amaro Drom roma lapot vezette. Alapítója a Roma Sajtóközpontnak és a Rádió C nevű első magyarországi cigány rádiónak.

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
geraz51
2014. augusztus 28. 15:51
Huth Gergőnek mennyivel előbb jött meg az esze,ő még időben lelépett.
gyurmandia73
2014. július 16. 21:20
Mikor lesz szimpátia tüntetés? Csak, hogy Lendvai Ildi néni be tudja illeszteni a tüntetés/demonstráció naptárába..
kurbitalis
2014. július 16. 20:46
Nincs "középenállás", csak a mesében, meg a szexben. :D
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!